Szatmárnémeti

Elméleti sofőrvizsgák: 15-e után

2020.06.12 - 17:15

A három hónap alatt összesen 4579 forgalmi engedélyt és 1684 ideiglenes forgalmi engedélyt bocsátott ki a hivatal, míg a tavalyi év hasonló időszakában ez a szám 6359 volt a forgalmik, és 2910 az ideiglenes forgalmik esetében.

A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy azon sofőrtanoncok számára, akiknek gyakorlati vizsgájuk elmaradt (mert a szükségállapot idejére volt időzítve), a vizsgáztatás már június 2-tól megkezdődött, az elméleti vizsgák pedig június 15-e után kezdődnek. A hivatal ugyanakkor pontosítja azt is: a Brexitet követően a szigetországban kibocsátott, brit hajtási igazolványokat 2020. december 31-ig ugyanolyan feltételek mellett cserélik ki, mint eddig.

Minden érintettnek fontos tudni: a gépjármű-bejegyzési és jogosítványkibocsátó hivatalba a belépés kizárólag online előjegyzés alapján történik (időpontot foglalni a https://sm.prefectura.mai.gov.ro/permise-auto-si-inmatriculari-august-septembrie/serviciul-regim-permise-si-inmatriculari-program honlapon lehet); az épületbe való belépés csak az előjegyzett személynek engedélyezett, a fizikai távolságtartással és kötelező maszkviseléssel.

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Évről évre kevesebb új gépkocsit vásárolnak

Úgy tűnik, egyelőre hiábavalók a kormány erőfeszítései a Roncsautó programot illetően, a lakosság inkább a másodkézből vásárolt járműveket részesíti előnyben.
Belföld

8,7 millió közúti jármű volt tavaly Romániában

2019. december 31-én a jogosítvány- és gépjármű-nyilvántartó hivatal (DRPCIV) regisztereiben 8.749.390 közúti jármű szerepelt, ezek 78,6%-ának életkora meghaladta a tíz esztendőt - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett felméréséből.
Belföld

Lehet vizsgázni

Letehetik a gépkocsivezetői vizsgát azok a személyek, akiknek ez esedékes lett volna, de a szükségállapot ideje alatt bevezetett korlátozások ezt meghiúsították - ilyen értelmű határozatot fogadott el a kormány szerdai ülésén.