A tanítónéni mesélt nekik arról, hogy a legismertebb néphagyomány szerint, ha február 2-án a medve előjön a barlangjából, és meglátja az árnyékát (azaz napsütéses idő van), akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még hideg jöhet. De ha borús felhők takarják az eget, az a maci számára azt jelenti, hogy lassan már vége a télnek. Medvecukor, az osztály jól ismert kisbocsa mesét küldött nekik ajándékba a farsangi időszakról, melyet nagy örömmel hallgattak, annál is inkább, mert lélekben már a következő érdekes programot tervezgetik.
Egy tanítási idővonal segítségével medvés rejtvényeket találgattak, mondókákat és verset is tanultak, érdekességeket tudtak meg a medvékről, majd egy rövid filmajánlót is megtekintettek, amely felkeltette minden kis előkészítős érdeklődését, ezért a tanítónéni azt ígérte nekik, hogy a közeljövőben a moziba is ellátogatnak. Az időjárást megfigyelve arra a következtetésre jutottak, hogy ha a népi időjóslás beteljesedik, már nagyon hamar kitavaszodhat, mindannyiunk örömére.
Medvekiállítást is rendeztek az otthonról hozott kedvencekből, s közben közösen teáztak, beszélgettek és érdekes dolgokat tanultak meg a mézről is, amivel a teájukat ízesítették.
A nap zárásaként Kása Zsolttal az alkalomhoz illő népi gyermekjátékokat játszottak, „medvét bosszantottak”, csujogattak, és megtanultak ritmusra lépkedni (medvét táncoltattak), miközben a népzene fülbemászó dallama simogatta a lelküket.
A következő napokban a Szitakötő folyóirattal ismerkednek majd a legkisebbek.A tanítónéni mesélt nekik arról, hogy a legismertebb néphagyomány szerint, ha február 2-án a medve előjön a barlangjából, és meglátja az árnyékát (azaz napsütéses idő van), akkor visszabújik még téli álmot aludni, mert még hideg jöhet. De ha borús felhők takarják az eget, az a maci számára azt jelenti, hogy lassan már vége a télnek. Medvecukor, az osztály jól ismert kisbocsa mesét küldött nekik ajándékba a farsangi időszakról, melyet nagy örömmel hallgattak, annál is inkább, mert lélekben már a következő érdekes programot tervezgetik.
Egy tanítási idővonal segítségével medvés rejtvényeket találgattak, mondókákat és verset is tanultak, érdekességeket tudtak meg a medvékről, majd egy rövid filmajánlót is megtekintettek, amely felkeltette minden kis előkészítős érdeklődését, ezért a tanítónéni azt ígérte nekik, hogy a közeljövőben a moziba is ellátogatnak. Az időjárást megfigyelve arra a következtetésre jutottak, hogy ha a népi időjóslás beteljesedik, már nagyon hamar kitavaszodhat, mindannyiunk örömére.
Medvekiállítást is rendeztek az otthonról hozott kedvencekből, s közben közösen teáztak, beszélgettek és érdekes dolgokat tanultak meg a mézről is, amivel a teájukat ízesítették.
A nap zárásaként Kása Zsolttal az alkalomhoz illő népi gyermekjátékokat játszottak, „medvét bosszantottak”, csujogattak, és megtanultak ritmusra lépkedni (medvét táncoltattak), miközben a népzene fülbemászó dallama simogatta a lelküket.
A következő napokban a Szitakötő folyóirattal ismerkednek majd a legkisebbek.
Mekker Melinda tanítónéni, Szatmárnémeti Református Gimnázium