Külföld

Veneto tartományban emelkedett a reprodukciós ráta, ismét szigorítanak

Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.
Külföld

12 kilométeres az autósor a bolgár-görög határátkelőnél

A román külügyminisztérium kéri a görög hatóságokat, hogy találjanak megoldást a Kulata - Promachonas határon történő határátkelés felgyorsítása érdekében, jelenleg ugyanis 12 kilométeres gépkocsisor alakult ki az említett bolgár-görög ellenőrzési pontnál, és a várakozási idő körülbelül 6 óra.
Külföld

Az utóbbi 24 órában nem érkezett jelentés határon túli román állampolgár megfertőződéséről

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szerint a diaszpórában levő, igazoltan koronavírusos román állampolgárok száma továbbra is 4995.
Külföld

Olaszországot szegényebbé tette a járvány a statisztikai hivatal felmérése szerint

Olaszországban növelte a bizonytalanságot, a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget, de erősítette a családi összetartást a koronavírus-járvány az Istat statisztikai hivatal pénteken közölt felmérése szerint, amelyből az is kiderül, hogy az olaszok olvasási kedve is nőtt a karantén hónapjaiban.
Külföld

Franciaországban vizsgálat indul a távozó miniszterelnök ellen

Előzetes eljárás indul Edouard Philippe távozó francia miniszterelnök és volt egészségügyi miniszterei ellen a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt - közölte pénteken Francois Molins, a semmítőszék főügyésze.
Külföld

Robbanássorozat indult be egy törökországi tűzijátékgyárban 

Legkevesebb négy ember meghalt, 97 pedig megsérült pénteken Törökországban, azután, hogy egyelőre ismeretlen okból robbanássorozat indult be egy tűzijátékgyárban az északnyugati Sakarya tartományban, Hendek város közelében - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
Külföld

Europol: terrortámadás elkövetését ösztönző honlapokat azonosítottak 

Terrortámadás elkövetését ösztönző, vagy segítő közel kétezer weboldalt és azoknak felületet biztosító 180 internetes szolgáltatót azonosítottak 17 ország, köztük Románia illetékes hatóságai - közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
Külföld

Szeptemberben befejeződhet a leégett huszártorony körüli állványzat elbontása

Szeptember vége előtt befejeződik a párizsi Notre-Dame-székesegyháznál a tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártorony körüli állványzatnak a lebontása - közölte csütörtökön Jean-Louis Georgelin kormánybiztos.
Külföld

Hamarabb kezdődik a kamionstop

Július 4-étől új szabályozás lép életbe Magyarországon, amelynek értelmében a kamionstop szombatonként már délután 3 órától elkezdődik.
Külföld

Bezárják az iskolákat és az óvodákat Felső-Ausztria öt járásában

Péntektől a tervek szerint egy hétre bezárják az iskolákat, az óvodákat és a bölcsődéket a koronavírus-fertőzések számának hirtelen növekedése miatt Felső-Ausztria öt járásában: Linzben, Linzvidéki járásban, Welsben, Welsvidéki járásban, valamint az Urfahr-környéki járásban - jelentette be Thomas Stelzer tartományi vezető szerdán.
Külföld

Nemzetközi adományozók közel 7 milliárd eurót ajánlottak fel a szíriai válság kezelésére

Nemzetközi adományozók 6,9 milliárd eurót ajánlottak fel a szíriai válság humanitárius kihívásainak kezelésére, az EU és az ENSZ által szervezett, kedden befejezett, Szíriát és a régiót támogató negyedik videokonferencia keretében.
Külföld

Franciaországban ismét tüntettek a kórházi dolgozók

Több ezer francia kórházi dolgozó vonult ismét utcára kedden a nagyvárosokban, miután keveslik a kormány által a közegészségügyi dolgozók fizetésének emelésére javasolt 6,3 milliárd eurót. A tüntetés célja, hogy a szakszervezetek nagyobb nyomást tudjanak gyakorolni a kormányra a néhány nap múlva záruló egyeztetéseken.