Szatmárnémeti

Közösen fejleszteni a szatmári régiót

2021.06.08 - 07:31

Két megye, egy történelmi régió és ezer kapcsolódási pont — a megyei tanács meghívására munkamegbeszélésre érkezett tegnap Szatmárnémetibe dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzatának vezetője, akik Pataki Csaba tanácselnökkel és Kereskényi Gábor polgármesterrel egyeztettek a két megye közös, jelenleg futó, határon átnyúló INTERREG pályázatairól, illetve a 2021–2027-es időszakban kiírásra kerülő új EU-s projektekről és közös tervekről. A két Szatmár az elmúlt években több közös uniós pályázatot is lebonyolított, és jelenleg is két fontos projekten dolgoznak együtt a térség szakemberei — ezek közül az egyik a Szatmár megyei egészségügy (de nem csak) legfontosabb beruházása, a Szatmár Megyei Sürgősségi kórház új, hatemeletes szárnyának, valamint a stroke-központnak az építése, míg a túlsó oldalon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Invazív Kardiológiai Laboratóriumát fejlesztik, és a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház labordiagnosztikai részlegét újítják meg a pályázat keretében.
„Egy újabb fontos találkozón vagyunk túl, és ezzel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a már évtizedes múltra visszatekintő testvérmegyei és testvérvárosi kapcsolatainkat kihasználva együtt, illetve egymást támogatva fejlesszük térségünket. Arról már tavaly ősszel megállapodtunk, hogy közösen fogunk pályázni, a 2021–2027-es ciklusban, kiemelten négy tengely mentén (szociális és egészségügyi szolgáltatások bővítése, természeti és épített örökségünk felújítása, védelme és turisztikai célú felhasználása, környezetvédelem, gazdaságélénkítés), mai megbeszélésünkön pedig elindítottuk a folyamatot. Mint már mondtam, testvérmegyei és testvérvárosi kapcsolat van közöttünk, ezeket a kapcsolatokat a következő időszakban is meg kell töltenünk tartalommal. Megvan a lehetőségünk, megvan a tapasztalatunk, és akár direkt brüsszeli források lehívására is gondolkodhatunk közösen” — fogalmazott Pataki Csaba tanácselnök. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatot vezető Seszták Oszkár emlékeztetett arra is: egy nyíregyházi találkozásuk alkalmával határoztak arról, hogy rendszeressé teszik úgy a Szatmár és Szabolcs -Szatmár- Bereg megye, valamint Nyíregyháza és Szatmárnémeti vezetői közötti periodikus, negyedévenkénti találkozókat, munkamegbeszéléseket, szorosabbá téve nem csak a közigazgatási, de a két szatmári térség gazdasági intézményeinek kapcsolatát is.
Kereskényi Gábor polgármester nem titkolta: „Régi szívfájdalmam, hogy bár testvérvárosi kapcsolat van köztünk, az előző mandátumban mégsem sikerült alkalmat találni közös pályázat benyújtására — most mindannyian egyetértettünk abban, hogy a közeljövőben a zöld beruházásokra kell helyeznünk a hangsúly” — mondta, hozzátéve: az akarat megvan, a pályázati lehetőség is, itt az ideje ilyenfajta tartalommal is megtölteni a testvéri kapcsolatot, hiszen minden érintett számára kiemelten fontos, hogy az általuk képviselt közösség a sikeres pályázatok eredményeként még inkább fejlődjön. Hasonlóan fogalmazott dr. Kovács Ferenc nyíregyházi polgármester is, kiemelve: régi vágya már egy direkt brüsszeli pályázat lebonyolítása Szatmárnémetivel együtt, s most itt a lehetőség ennek a megvalósítására.
A hétfői találkozót követően a két megye pályázati szakemberei már el is elkezdik a közös munkát, amelynek eredményeiről Nyíregyházán tájékoztatják majd a megyék és megyeszékhelyek vezetőit a lehető legrövidebb időn belül. „Az elmúlt években elért közös sikerek a bizonyítékok arra, hogy a két megye rendkívül jól tud együtt dolgozni és ennek köszönhetően borítékolható a jövőbeli pályázatok sikere is” — nyomatékosította a találkozó végén Pataki tanácselnök.


Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Viszlát Hulladékgazdálkodási Közszolgálat, helló Hulladékgazdálkodási Kft.!

Összetett munkát követő formai döntést szentesített szerdai ülésén a Szatmár Megyei Tanács.
Szatmár megye

A megyei tanácsnál járt a főkonzul

Gazdasági és kulturális kapcsolatok erősítéséről egyeztetett Lochner és Pataki.
Nagykároly

Vadonatúj tűzoltólaktanyája van Nagykárolynak

Itt székel az a speciális pirotechnikai egység is, amelynek feladata a különböző robbanóeszközök (gránátok, lövedékek, bombák stb.) tárolása és megsemmisítése.