Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

2026.06.08 - 13:10
A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.

Hagyományosan ünnepi szentmisével kezdődött a Nagykárolyi Svábtalálkozó vasárnap délelőtt a Szentlélek templomban. A templomi szertartást követően a fúvószenekar és a népviseletbe öltözött sváb tánccsoportok zászlós felvonulással kísérték át az ünneplő közösséget és a meghívott vendégeket a Károlyi-kastély kertjébe, amely otthont adott az egész napos rendezvénynek. 


Az idei alkalmon — a találkozás és együttlét örömén túl — egy 100 éves jubileumot is ünnepeltek:1926–ban alapították meg Nagykárolyban a mai Német Demokrata Fórum elődjét, a Szatmár megyei Német-Sváb Népközösséget (Deutsch-Schwäbische Volksgemeinschaft), amely a szatmári svábok egyik legfontosabb kulturális és érdekvédelmi szervezete volt. És a két világháború közötti időszakban igencsak szükség volt egy ilyen érdekvédelmi szervezetre, hiszen a trianoni békeszerződés után Romániához csatolt Szatmár vármegye sváb lakossága teljesen új politikai, társadalmi és kulturális kihívásokkal nézett szembe. 

Egy évszázad múltán bizton kijelenthető: sikeresen szembe nézett, hiszen a sváb hagyományok nemcsak a múlt részei, hanem a jelenben is élnek, és a fiatalabb generációk számára is fontos értéket jelentenek. Mint ahogy köszöntőjében Pataki Csaba megyei tanácselnök hangsúlyozta: a népviseletbe öltözött gyermekek, a családok és a közösség összetartása azt üzeni, hogy az identitás és a hagyomány akkor marad fenn, ha van, aki továbbadja, és van akinek továbbadja. 

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Johann Leitner, a Szatmár Megyei NDF elnöke is, aki arra biztatta a szülőket, hogy írassák gyermekeiket német iskolába. „Ma közösségünk már nem csupán a népviseletben és a táncban fejezi ki önmagát, hanem azokban a döntésekben is, amelyeket gyermekeink jövője érdekében hozunk. A legfontosabb döntés pedig az oktatásuk. Egy globalizált világban élünk, ahol a német nyelv nem csupán kulturális örökség, hanem a jövő egyik legfontosabb kulcsa is. A német nyelv ismerete hatalmas lehetőségeket nyit meg gyermekeink előtt: utat biztosít a neves egyetemekhez, sikeres karriert kínál a nemzetközi vállalatoknál, és óriási előnyt jelent a munkaerőpiacon. A német iskola nemcsak értékes nyelvtudást ad, hanem szellemi fegyelmet, kulturális nyitottságot és szilárd alapot is az élethez.” — hangsúlyozta. 

A köszöntőket követő kulturális programok mellől nem hiányoztak a finom falatok — fókuszban a mindig mindenhol főszereplő strudlival —, a vidám hangulat és jóízű beszélgetések, majd szokás szerint az idei találkozó is sváb bállal zárult.

Szabó Kinga Mária