A FIFA-bíró Kovács István öccse az elmúlt hétvégén az Aradi UTA és az Acadamica Clinceni találkozón állt a pálya szélen, és negyedik bíróként innen segítette George Găman játékvezető munkáját.
Megkeresésünkre Szabolcs elmondta, hogy a koronavírus-járvány kitörését követően a központi testület (CCA) tizenhárom bírót választott ki a második vonalbeli keretből, és őket kérik fel, hogy testközelből tapasztalhassák a Liga 1-es meccsek vezetését. Emellett természetesen játékvezetői küldések is vannak a Liga 2-ben, ahol a CCA szakemberei megfigyelik munkájukat, és jó osztályzat esetén akár az osztályváltást is felajánlhatják nekik.
A mérkőzés egyébként 0–0-s döntetlennel zárult, így mindkét együttes a negyedik iksznél tart ebben az idényben.
Döntetlent játszott a FC Viitorul is odahaza a címvédő Kolozsvári CFR-rel. Három mérkőzés óta veretlen a konstancai csapat, viszont a két döntetlen mellett csak egy győzelmet jegyeztek a tengerpartiak, de így is egy helyet feljebb kapaszkodhatott a táblázatban. A konstancai alakulat korán vezetést szerzett, viszont megúszott egy tizenegyest, amikor a hátvéd Bradley De Nooijer kézzel vett le egy labdát a saját tizenhatosán belül. Mégis büntetőből egyenlített a CFR, bár igaz, hogy Virgil Ghiţă és Mario Rondon „találkozásánál” kissé szigorúan ítélt Marcel Bîrsan játékvezető – vélhetően kompenzálni szeretett volna az első félidőben elkövetett hibája miatt.
A kolozsváriak veretlenek a Liga 1 idényében, viszont továbbra is csak a harmadikok a táblázatban, ugyanis feljött a második pozícióba a FCSB. A bukaresti kirakatcsapatok rangadóján, a FCSB és a Dinamo derbijén az előbbiek nyertek 3–2-re, így 12 pontot gyűjtöttek ebben a szezonban. Ennél is nagyobb gond a CFR-nek, hogy egyre nő a hátrányuk az éllovas Universitatea Craiovával szemben, amely a hatodik forduló után is százszázalékos: a Politehnica Iaşi elleni győzelem után már hat pont az előnyük a tabella élén. Az olténiai alakulat egyébként az utóbbi 13 honi bajnoki mérkőzésen 12 győzelmet és egyetlen vereséget jegyzett.
Jól halad a pontgyűjtéssel a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK is, hiszen három döntetlent és két győzelmet jegyzett az elmúlt öt bajnokin. A legutóbbi három pontot a hétvégi fordulóban gyűjtötte be a FC Argeș elleni győzelem után. A pitești-i csapat veresége egyébként Ionuţ Badea edzői székébe került, hétfőn ugyanis menesztették és a korábbi másodedző, Ionuţ Codruţ Moşteanut ültették a helyére.
Elbocsátották az Astra Giurgiu edzőjét, Bogdan Andonét is. A Szatmárnémeti Olimpia egykori edzőjének irányítása alatt ebben a szezonban egyetlen pontot gyűjtött a csapat. A helyére még nem sikerült új edzőt kinevezni, a hétvégi mérkőzésre pedig a másodedzők, Alexandru Radu, Bogdan Pârvu, Carmel Bărbulescu és Ionuţ Boşneag közösen készítették fel a legénységet, amely a hatodik bajnoki meccsen is vereséget szenvedett.
LIGA 1, 6. FORDULÓ
Aradi FC UTA – Academica Clinceni 0–0
FC Viitorul Konstanca – Kolozsvțri CFR 1907 1–1 (1–0)
G.: Kevin Luckassen 7., illetve Ciprian Deac 54. (11-esből).
Szászmedgyesi Gaz Metan – AFC Hermannstadt 1–1 (1–0)
G.: Nicolao Dumitru Cardoso 42., illetve Jo Santos 58.
FCSB – FC Dinamo Bukarest 3–2 (2–2)
G.: Florin Tănase 8., 76. (a másodikat 11-esből), Iulian Cristea 17., illetve Borja Valle Balonga 26. (11-esből), Iulian Cristea 42. (öngól).
FC Botoșani – Chindia Târgoviște 0–2 (0–0)
G.: Vadim Rață 74., Valmir Berisha 88.
Astra Giurgiu – FC Voluntari 2–3 (0–1)
G.: Albert Stahl 50., Constantin Budescu 83., illetve Jefte Betancor 43., 46., Mihai Căpăţînă 56.
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – FC Argeş 1–0 (0–0)
G.: Fülöp István 57. (11-esből).
Universitatea Craiova – Politehnica Iaşi 1–0 (0–0)
G.: Cristian Bărbuţ 51.
1. Universitatea Craiova 6 6 0 0 12–3 18
2. FCSB 6 4 0 2 15–9 12
3. Kolozsvári CFR 6 3 3 0 6–2 12
4. FC Voluntari 6 3 1 2 9–8 10
5. AFC Hermannstadt 6 2 3 1 9–7 9
6. Sepsiszetngyörgyi Sepsi OSK 6 2 3 1 6–5 9
7. Politehnica Iași 6 3 0 3 10–13 9
8. FC Botoşani 6 2 2 2 9–7 8
9. Chindia Târgoviște 6 2 2 2 4–4 8
10. Academica Clinceni 6 1 4 1 5–4 7
11. Szászmedgyesi Gaz Metan 6 2 1 3 9–9 7
12. Aradi UTA 6 1 4 1 5–5 7
13. FC Viitorul Konstanca 6 1 3 2 8–11 6
14. FC Dinamo Bukarest 6 1 2 3 7–8 5
15. FC Argeş 6 0 1 5 4–12 1
16. Astra Giurgiu 6 0 1 5 5–16 1
Pesek Attila