A legbiztosabb módszernek az tűnhet, ha egyáltalán nem érünk az arcunkhoz, a kérdés az, hogy egyáltalán ki lenne képes erre. A Healthline amerikai egészségügyi és gyógyászati információkat szolgáltató online magazin hasznos tanácsokkal szolgál azzal kapcsolatban, hogyan tudjuk csökkenteni az arcunk megérintését. A szakemberek első megállapítása: akarva-akaratlanul folyamatosan megérintjük az arcunkat. Egy 2008-as kísérlet folyamán 10 alanyt figyeltek meg a szakemberek a téma kapcsán. A háromórás időintervallumban minden egyes alany óránként átlagosan 16 alkalommal ért az arcához. Egy 2015-ben elvégzett kísérletben is hasonló eredmények születtek. Ezúttal 26 orvostanhallgatót figyeltek meg egy ausztráliai egyetemen. Az alanyok 23 alkalommal érintették meg az arcukat, többségük a száját, orrát, szemét. A két kísérlet eredményei pontosan rámutatnak arra, hogy az arcunk megérintése szinte önkéntelenné vált, gyakran úgy tesszük meg, hogy észre sem vesszük. Az arc, a száj, a szem vagy az orr megérintése ártalmatlannak tűnő mozdulat, de ma már köztudott tény, hogy ezek a területek a legalkalmasabbak a vírusok számára, hogy szervezetünkbe jussanak.
A kézmosás sajnos nem elég. A koronavírus rohamos terjedése óta mindenki fokozatosan odafigyel az óvintézkedések betartására: a távolságtartásra, tárgyak fertőtlenítésére, a rendszeres és alapos kézmosásra. Viszont a felsorolt óvintézkedések olykor nem elegendők. Előfordulhat, hogy kézmosás után vásárolni indulunk. A kilincseken, a zsebünkben tartott mobiltelefonon, sőt, akár a kabátjainkon is meglapulhat a nem kívánatos kórokozó, így nagy eséllyel kerülhet a kezünkre, ahonnan a már említett rutin által az arcunkra.
Mit tanácsolnak a szakemberek? Elsősorban nagyon fontos, hogy a tisztálkodási szokásaink ne váljanak kényszeres viselkedéssé, tehát ne veszítsük el az uralmat cselekedeteink felett. Fontos betartani a mentális és fizikai korlátainkat. A túlzott szappanos kézmosás nagymértékben hozzájárulhat a bőr kiszáradásához, aminek következménye, hogy a bőrünk repedezni és hámlani kezd, ami pedig a továbbiakban irritációkhoz és a kéz sebesedéséhez vezethet. Ez egy újabb támadási felület lehet a vírusok számára, ezért tudatosan végezzük a tisztálkodást is!
Ahhoz, hogy elkerüljük arcunk gyakori megérintését, a szakemberek a következőket ajánlják: figyeljük meg, milyen helyzetekben tesszük ezt, és ha tudjuk, hogy mikor vagyunk hajlamosabbak piszkálni az arcunkat, akkor külön oda tudunk figyelni ezekre a helyzetekre. Munka közben, netán telefonálás, sorozatnézés közben tesszük? Kössük össze a mozdulatot egy másik ingerrel! Számtalan alkalommal annyira automatikusan nyúlunk az arcunkhoz, hogy azt észre sem vesszük. A tudatosításban viszont segíthet a többi érzékszervünk bevonása. Segítség lehet például, ha olyan karkötőket hordunk otthon, amelyek csilingelni kezdenek, amikor felemeljük a kezünket. Használhatunk illatos szappant, fertőtlenítőt is, amelynek rögtön megérezzük az illatát, amikor a kezünk az arcunkhoz közeledik.
Készítsünk cetliket! Vannak, akiknek segíthet, ha egy jól látható helyre felírják maguknak, hogy mire kell figyelniük. A cetliket olyan helyre kell kifüggeszteni, ahol a legtöbb időt töltjük napközben, legyen az az íróasztal, tévéasztal stb., így napjában akár több százszor is végigsiklik rajtuk a tekintetük. Nem mindegy azonban, mit írunk a cetlire. Fontos, hogy a kitűzött célokat, a számunkra kívánt állapotot írjuk fel, például: „A kezemet a laptopon és az asztalon tartom. Kimegyek kezet mosni, mielőtt az arcomhoz érek stb. Önmagában azt írni: Ne érj az arcodhoz!, ellenkező hatást válthat ki. Például ha én csak annyit írok: „Ne gondolj a macskára!” ugye, hogy máris feléjük kalandoztunk el?
Foglaljuk le a kezünket! Ameddig kezünk más tárgyakkal van elfoglalva, addig sem nyúlunk az arcunkhoz. Munka közben jól jöhet egy stresszlabda vagy egy toll. Miközben tévét nézünk, gyűrögethetünk papír zsebkendőt, lehetőleg tisztát!
Takarjuk el a szemünket és a szánkat! Ha semmiképpen nem tudjuk elkerülni azt, hogy az arcunkhoz nyúljunk, akkor a legjobb megoldás, ha eltakarjuk. Segítségünkre lehet ilyenkor az a bizonyos divatos napszemüveg és egy selyemsál, amivel eltakarjuk az orrunkat és szánkat. Talán szokatlan módszer, de segíthet.
Kallós András