Jó ütemben haladnak a szatmárnémeti körgyűrű legtöbb odafigyelést igénylő, ugyanakkor leglátványosabb szakaszának munkálatai, hiszen már több mint 80%-ban elkészült a Szamoson átvezető, 695 méter hosszúságú híd, és „szépen alakulnak” a felüljárók is (a Szatmárnémeti–Nagyvárad vasútvonal, valamint a Szatmárzsadányi út fölött áthaladó rész betonelemei, vasbetonszerkezetei már mind a helyükre kerültek, s a végső betonréteg öntésére várnak; és a 19-es országút (Károlyi út) fölött áthaladó rész betonelemei is össze vannak szerelve) — állapította meg hétfői munkalátogatását követően Radu Bud kormánymegbízott, aki Altfatter Tamás alprefektussal együtt a projektmenedzser Fernando Lopes és az építőtelep-vezető Giorgo Gasparetto társaságában járta körbe a munkapontot.
A munkálatok ilyetén mérvű haladása egyre inkább megerősíti annak lehetőségét is, hogy nyárra elkészül s használatba is kerül a körgyűrű Károlyi út–Aurel Vlaicu sugárút közötti szakasza, értelemszerűen a híddal együtt, ami nagy mértékben megkönnyíti majd egyrészt a szatmárnémeti közlekedést, másrészt teljesen kivezeti a városból a Nagykároly–Pete, valamint Nagykároly–Nagybánya vonalon zajló forgalmat.
Hogy a kivitelező ilyen jó ütemben dolgozik a járványhelyzet okozta nehézségek ellenére, abban valószínűleg van némi szerepe Lucian Bode szállításügyi miniszter április eleji villámlátogatásának is — a tárcavezető ugyanis nyomatékosan arra kérte a kivitelezőt: tartsa a munkatervet és a határidőket, annál is inkább, mivel a 19,54 km hosszúságú körgyűrű munkálatai 44,5%-ban készültek el, miközben a kivitelezést már 53,54%-ban kifizették.
A teljes körgyűrű munkálatait az elsődleges tervek szerint ez év decemberéig kellett volna befejezzék, ám a magasfeszültségű kábelek és a földgázvezetékek áttelepítései sokkal időigényesebbek, így a határidőt aktualizálták és 2021 júniusára módosították.