Nagy élmény volt az utazás június 30-án, csütörtökön, mert én eddig még nem ültem repülőgépen. Nagyon izgultam, de az a kilátás, amit onnan lát az ember, az elképesztően szép.
Mikor megérkeztünk Ulmba, a szállodában mindenki megkapta a szobáját, és már első nap elkezdődtek az érdekes programok. Megtaláltuk a kampuszt Neu Ulmban, a Duna másik partján, ahol mindennap érdekesebbnél érdekesebb programok voltak. Császár Béla némettanárunk már előre elmesélte, hogy Ulm és Neu Ulm a Duna bal, illetve jobb partján fekszik, Ulm Baden- Württemberghez, Neu Ulm viszont Bajorországhoz tartozik közigazgatásilag. Már első nap tanultunk egy táncot, ami a Dunát szimbolizálta. Ezt a táncot másnap délután, a Duna Fesztivál ünnepélyes elkezdése után be is mutattuk, és nagyon jól sikerült. A hajóról (Ulmer Schachtel) Ulm polgármestere és Neu Ulm polgármester asszonya beszédet mondtak, és külön üdvözöltek bennünket, a tábori tartózkodást megelőző, 5 hónapig tartó Donau Online nemzetközi projekt képviselőit, 30 iskola diákjait 11 országból.
A harmadik napon megtudtuk, melyik workshopba kerültünk, ugyanis tartózkodásunk utolsó napján egy másfél órás színdarabot kellett bemutatnunk, ami táncot, zenét és más elemeket kellett tartalmazzon. A darab témája Utazás a Duna menti országokon át, ahol a szereplők megvédik ezen országok legnagyobb kincsét, a szabadságot és a békét. A darab az Ukrajnában tomboló háború miatt napjainkban még időszerűbb. Én a tánccsoportba kerültem, táncunk egy színes folt volt a bemutatóban, ami nagyon jól sikerült. A Neu Ulm- i színpadon mutattuk be, Neu Ulm polgármester asszonya jelenlétében, akinek nagyon tettszett az előadás, és szívből gratulált. Este a vacsora után játékokat játszottunk, amik nagyon érdekesek voltak, így hamar megismertük egymást. A játékokban található feladatok megoldásához ügyesség, fantázia, és talán mondanom sem kell, hogy jó német nyelvtudás is szükséges volt. Meglepetésemre egyik játékunk vezetője éppen Császár Béla némettanárom volt. A feladatot megnehezítette, hogy a Moldva nem országot, területet, hanem a Prágán átfolyó folyót jelentette, és nem Decebal, hanem a prágai Vencel király taszította a folyóba Nepomuki Szent Jánost, mert nem volt hajlandó elárulni a királynak, mit gyónt a felesége. Hát tényleg: a hallgatásnak néha nemcsak egy rossz jegy, hanem az élet is lehet az ára. És még valami: játékosan is lehet németül tanulni. Megkértük némettanárunkat, hogy alkalmazza gyakrabban ezt a módszert, ő pedig megígérte — majd meglátjuk a jövőben. 
Egyik este a Duna menti országok kultúrestje (Länderabend) volt. Az egyes országok tanulói bemutattak egy országukra jellemző táncot, éneket vagy játékot, amit aztán a többiek is helyben megtanultak. Mi, a romániai iskolák tanulói (Szatmárról, Szentannáról, Resicáról és Temesvárról) például a hórát mutattuk be, a magyarországiak (Veszprémből, Pécsről, Bajáról és Győrből) a csárdást, a németországiak, a horvátországiak érdekes játékokat mutattak be, az ukrajnaiak énekeltek ukránul és németül egy dalt, amit 5 perc múlva mindenki fújt stb. Fantasztikus este volt.
Vasárnap délelőtt városnézési program volt, az ulmi gimnazisták mutatták be városukat. Megtudtuk, hogy az ulmi Münster tornya a legmagasabb templomtorony a világon és ez Európa legnagyobb temploma. Csodálkozva sétáltunk a templomban és körülötte. Vasárnap délután kajakozni vittek bennünket, eleinte majdnem a Dunába estünk, de hamar belejöttünk. 
Persze be kellett mutatnunk az 5 hónapi Donau Online projekt eredményét is, iskolánként egy diák. Ezt a feladatot átengedtem Szabó Sándor-Józsefnek, én ugyanis nagyon izgulok a tévé és a média előtti fellépésen.
Az utolsó estén egy búcsúbulit tartottunk, ahol szintén táncoltunk, és jól éreztük magunkat, a végén pedig elköszöntünk egymástól abban a reményben, hogy talán két év múlva újra találkozunk ugyanitt, ugyanis a projektet kétévente tartják meg. 
Sok új kultúrát es embert ismertem meg ez idő alatt. Nagyszerű lehetőség volt számomra, hálás vagyok, hogy a némettanárom választása a részvételre rám esett.

Czellár Vanessza, X. C