A szatmárnémeti Vécsey-ház udvarán tartott csütörtöki előadást dr. Szőcs Péter Levente, a Szent István Kör elnöke vezette fel.

Nagy Mihály Zoltán Márton Áron életútján keresztül mutatta be, hogyan látta ő a társadalom közéleti szerepét abban az időben, elemezte, hogyan invitálta az embereket cselekedetekre. Beszélt arról, hogy az erdélyi magyar társadalom hogyan szervezte meg magát, ezen belül a katolikus egyház hogyan képzelte el a társadalmi szerepvállalását, milyen történelmi szerepet vállalt ebben az időszakban. Kiemelte, hogy ha arról beszélünk, hogy az elmúlt harminc évben milyen az erdélyi magyarságnak az önmeghatározása, az önértékelése, sokszor úgy tűnik, mintha egy vészhelyzet uralkodott volna el bennünk, úgy érezzük, hogy minket mindig bántanak. Erre az a válasz, hogy dolgozzunk ki jogi normákat, és ez hozza magával a megoldást, a másik válasz pedig a helyi szinten történő politizálás. Az elmúlt harminc évben az erdélyi magyarság egyfajta védekezési stratégiát alkalmazott. A két világháború közötti magyar politikai elit felhozta a jogsérelmeket, ugyanakkor elkezdtek egy pozitív társadalomépítést. Nem csak sérelmekről, nem csak veszélyekről beszéltek, hanem elkezdtek építkezni. Olyan kifejezéseket használtak, hogy az erdélyi magyar közösség egy értékhordozó, erkölcsi és lelki közösség. Ebből az következik, hogy az erdélyi magyar közösségnek nemcsak érdekei és jogai vannak, hanem értékei is. Ezekhez az értékekhez pedig feladatok és kötelezettségek is kapcsolódnak. Az előadó rávilágított, hogy a harmincas évek volt az az időszak, amikor nem csak az erdélyi történelmi egyházakban indult el egy új közösségépítő folyamat, hanem a magyar politikum is rájött arra, hogy új szerep és új ideológia kell. Sokszor halljuk ma is, hogy az egyháznak egy identitásmegőrző és -átadó szerepe van. Ennek abban az időben is és ma is három fontos eleme volt és van. Az egyik a nevelés. Ennek kapcsán felmerült, hogy hogyan kell átalakítani az iskolai rendszert, hogy az hatékony legyen. Elkezdődött a népnevelés, amit ma népfőiskolának nevezünk. A másik eleme az, hogy hogyan kell emelni a nép erkölcsi és kulturális színvonalát, mert hiába működik jól a gazdaság, ha nincs erkölcsi és kulturális felemelkedés. A harmadik elem: hogyan pozicionálja újra önmagát az egyház, mi lesz a szerepe ebben a korszakban? Ebben az időben egy erős nemzeti, katolikus, társadalmi mozgalom indult el Erdélyben. Márton Áron nem veszélyről beszélt, hanem tettre hívott, megújulásra biztatott, mutatott rá az előadó. A két világháború között a teológusok kidolgozták a népszolgálat eszméjét. Az ideológiák táborokra osztották az embereket, ezért kerestek egy olyan eszmét, ami ideológiáktól függetlenül a népszolgálat mellé állt. Nem a politikai hatalom megszerzése volt a cél, hanem a közjog gyakorlása és a népszolgálat. Abban az időben az erdélyi magyarság nyolcvan százaléka falun élt. Márton Áron és a hozzá hasonló gondolkodók úgy érezték, hogy ha meg akarják újítani a társadalmat, akkor a népet kell felemelni, s ezt a feladatot a pedagógusok, a papok, az orvosok stb. kellett hogy felvállalják. Azokat a kulturális értékeket, melyeket addig csak az értelmiség ismert, megpróbálták megosztani az egyszerű emberekkel is. Már akkor felismerték, hogy mennyire fontos a sajtó szerepe. 1933-ban Márton Áron volt a kezdeményezője, és az 1939-ben történt püspökké választásáig társszerkesztője lett az Erdélyi Iskola című lapnak. Ő szerkesztette a lap népművelői rovatát. Ez volt az egyik eszköze a nevelés keresztény alapon történő megreformálásának.

Az előadó kiemelte: Márton Áron harcot hirdetett a középszerűség ellen. Nemzeti veszedelemnek nevezte azt, ha középszerű emberek kerülnek közéleti vagy politikai pozíciókba. Márton Áron látta, hogy a fiatalság rossz irányba halad, a gazdasági válság idején könnyen hajlik a szocializmus felé. 1939-ben már látható volt, hogy nagyon nagy nehézségekkel fog szembenézni Európa.

Dr. Nagy Mihály Zoltán egy Márton Áron-idézettel fejezte be az előadását: „A vállainkra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes, de úgy becsülnek meg, s az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk. A saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és szívós munkával kikényszerítünk. A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk: harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy a szerepet vállaljuk, összefogjunk, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozzunk, és mindent megtegyünk a szent célért, azokért, akik utánunk következnek.”

Az előadást követően lehetőség volt kérdéseket feltenni az előadónak.

Elek György