Szatmárnémeti

Két község indexe meghaladta a 7-et

Fotó: Princz Csaba
2021.09.05 - 17:33
Egyre több olyan község van Szatmárban, amelynek fertőzöttségi indexe bőven meghaladja a vízválasztónak minősülő 3 ezreléket — nem árt tudni: a hétvégén 155 új esetet regisztráltak.

Az elmúlt napok csúcsokat ugró új esetszámairól szóló tudósításaink nyomán — mondhatni „természetesen” — ismét maximális intenzitással csaptak fel a közvetítőnek, azaz a sajtónak, az újságírónak szóló vádaskodások és szidalmazások. Jelen sorok írója továbbra is úgy gondolja — mint ahogy egész élete és pályafutása során mély meggyőződéssel vallotta és vallja: az információ joga, a tények ismerete mindenkit megillet. Hogy aztán ki mihez kezd ezzel az információval (netán elgondolkodik, vagy csak legyint rá, vagy káromkodik és csúfolódik), az már kinek-kinek a magánügye.

Szatmár megyében a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében szeptember 5-én 13 769 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván, ami azt jelenti, hogy a hétvégén 155 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensnek közül szintén nagyon soknak, 18-nak lett ismét pozitív a teszteredménye — ezzel a megye fertőzöttségi szintje átlépett egy kis határvonalon és 1,07-re emelkedett.

Rendületlenül emelkednek a települések fertőzöttségi szintjei is: a listavezető Komorzán indexe 7,39-re nőtt 6,57-ről; még nagyobbat ugrott Tartolcé: 7,25-re az előző napi 4,10-ről; illetve Turcé: 5,10 ezrelék az előző 3,83-ról — s úgy tűnik a vörös és sárga forgatókönyv korlátozásai egyedül Batarcson váltották be némiképp a hozzájuk fűzött reményeket, a község fertőzöttségi indexe ugyanis napok óta változatlanul 4,47 ezreléken áll. A listára alig négy napja felkerült Kisgérce már 3,70-en, Kányaháza pedig 3,74-en áll, meghaladta az 1 ezreléket Avasújváros is, míg Avasfelsőfalu az 1,64-et, Ráksa község pedig közelít a két ezrelékhez (1,97), a lajstromba pedig frissen felkerült Krasznabéltek (0,59), és Szamosborhíd (1,03) — Szatmárnémeti fertőzöttségi szintje 0,88, Nagykárolyé 0,29 ezrelék.

Jelentősen emelkedett a gyógyultak száma is, elérve a 12 798-at, vagyis az előző adatközlés óta 17 páciensnek sikerült legyőznie a kórt; de sajnos az elhunytaké is 391–re — egy 58 éves férfi páciens vesztette életét a koronavírus szövődményeinek következtében a megyei kórház intenzív terápiás osztályán.

Változott, és sajnos nem jó irányba az intézményes egészségügyi ellátásra szorulók száma is: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban már 46 pácienst kezelnek, intenzív terápiás ellátásra pedig 11 beteg szorul; a szatmárnémeti tüdőkórházban 15, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban 30, a Nagykárolyi Városi Kórházban pedig 6 koronavírusos pácienst ápolnak.

Az elvégzett tesztek száma 147 917, ami azt is jelenti, hogy az elmúlt 48 órában (akárcsak az előző hétvégén) nagyon sok, 1566 mintavételt elemeztek, és ezek 11,5%-a lett pozitív.

Házi vagy intézményes karanténban 461-en vannak (a sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzöttek és családtagjaik) pedig az előző összesítéshez viszonyítva másfél százzal többen, 490-en.

A közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 48 órában 316-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 93 501 személyt immunizáltak Szatmárban.

A megyebeli határátkelőknél az elmúlt 48 órában hétvégiesen nagyobb volt a mozgás: 5532 utas lépett az ország és a megye területére, s közülük 163 személynek kellett karanténba vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.