Szatmárnémeti

Karácsonyi pásztorlevél: Karácsonyi köszöntés

2020.12.25 - 10:09

Erre az üzenetre feltétlenül szükségünk van, mert valójában a megváltásra van szükségünk. Amikor a megszületett Jézusról hallunk, akit az istálló jászolába fektettek, amikor az angyalok békességet és örömet hirdető üzenetéről hallunk, amikor a betlehemi csillag felől kutakodunk, valójában erre kell gondolnunk. „Az ige (Isten) testté lett és közöttünk lakozott.” Ez azáltal történt, hogy Jézus Krisztus megszületett, közöttünk élt, és megváltott bennünket.

A keresztyénség a megváltás vallása. Ez azt jelenti, hogy minden más jó, amit a keresztyénség adhat az egyénnek és a társadalomnak, abból a hatalmas tényből származik, hogy megváltottak vagyunk Krisztus által. A megváltásra azért van szükségünk, mert olyan lelki és morális krízisben vagyunk, hogy magunkon nem tudunk segíteni. Ezért mondta az angyal Józsefnek a születendő gyermekkel kapcsolatban: „Nevezd el Jézusnak, mert ő fogja megszabadítani a népet bűneiből.” 

A hír, hogy isteni megváltásra van szükségünk, és hogy ez elérhető a Jézus Krisztusba vetett hit által, egyrészt megalázó, másrészt örömre ad lehetőséget. Megalázó, mert az ember nem kívánja elismerni szükségét, és mert magán akar segíteni. A karácsonyi üzenet azonban örömhír is azoknak, akik szabadulni akarnak és vágynak Istenhez közeledni. Bárcsak mindnyájunk számára örömhír lenne! A karácsonyi történetben az is benne van, hogy „az ő világába jött, az övéi azonban nem fogadták be őt. Azoknak azonban, akik befogadták, megadta azt a kiváltságot, hogy Isten fiai legyenek”. Hadd összpontosítsunk ezekben a napokban az ünnep lényegére, és fogadjuk be az értünk született Megváltót! Áldott ünneplést kívánunk!

Dr. Kovács József lelkipásztor, 
Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Karácsonyi pásztorlevél: Isten beteljesítette ígéretét, megszületett a Megváltó! 

Krisztusban szeretett pap- sé szerzetestestvérek, tisztelendő nővérek, kedves jó hívek! 2020 karácsonyán talán félve és szorongva hallgatjuk az angyali híradást, mint annak idején a betlehemi pásztorok: Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek! Isten beteljesítette ígéretét, megszületett a Megváltó! 
Nagykároly

Karácsonyi pásztorlevél: Isten igéjének világossága vezessen bennünket Jézushoz

„És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala.” (Mt. 2, 9b) Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. (Jel. 22, 16b)
Szatmárnémeti

Karácsonyi pásztorlevél: Egy egészen más karácsony…

Milyen volt Mária és József első karácsonya, ha egyáltalán nevezhetjük így? Mert akkor még nem létezett ez a megnevezés, hogy karácsony. Velük történt és bennük a karácsony, amit 2000 év óta évről évre újra előveszünk, és megdöbbenve olvassuk a csodatörténetet.