Testvérek! Karácsony szent ünnepén én is azt üzenem nektek, ne hagyjuk, hogy a félelem beárnyékolja örömünket. Isten gondoskodott, gondoskodik és gondoskodni fog a világról, minden emberről, tehát rólunk is. Egyházmegyénk Gondviselés Éve első karácsonyán szeretném, ha együtt csodálkoznánk rá a teremtésben, a megtestesülésben és a megszentelésben elrejtőzött Istenre, aki mindig hagyja magát „tetten érni”, aki hagyja magát megtalálni azoknak, akik kitartóan keresik. Vegyük sorra:

1.    A gondviselő Isten, aki teremt

Testvérek! Oly csodálatosan alkotott meg bennünket Isten, hogy képesek vagyunk elvonatkoztatni, elképzelni dolgokat. Engedjük el képzeletünket, és vegyük szemügyre a mai evangéliumi szakaszt! „Kezdetben volt az ige, az ige Istennél volt, és Isten volt az ige. Ő volt kezdetben Istennél.” 
És a kezdet előtt? A kezdet előtt csak az örök Isten volt a Szentháromság boldog közösségében. Semmi sem hiányzott neki, mégis öröktől fogva elhatározta, még a kezdet előtt, hogy legyen karácsony. Miért? Mert így tetszett neki. Igen ám, de ehhez nagyon sok mindent kellett tennie. Először is létbe kellett szólítania a világot. Megteremteni az élethez szükséges feltételeket, majd pedig az élőlényeket és végül saját Fia képmására az embert. Férfinak és nőnek teremtette, megáldotta őket, és látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, jó. Mégis hogyan romlott el minden? A Szentírásból tudjuk, hogy az első emberpár engedetlenségével lépett a világba a bűn és következménye, a halál. Isten viszont ahelyett, hogy megbánta volna a teremtést, és elpusztított volna mindent, menekülési tervet készített. Megígérte, hogy egy új Éva által, aki az elsőhöz hasonlóan bűntelen teremtmény lesz, majd megszületik az, aki legyőzi a bűn szerzőjét, a Sátánt, és helyreállítja a kapcsolatot Isten és a bűnös emberiség között. 

2.    Isten, aki emberré lett

Ezzel elérkeztünk elmélkedésünk második pontjához. A megtestesüléssel, kedves testvérek, Isten nagyon meglepte a világot. Minden emberi képzeletet felülmúlt. A megtestesülés titkának a kulcsa az isteni szeretet, ami nem érzés, hanem a harmadik isteni személy, a Szentlélek. Ilyen szertettel Isten nem tud mást szeretni, csak Istent: az Atya csak a Fiút, és a Fiú csak az Atyát, és közöttük árad a szeretet, vagyis a Szentlélek. Hogy az embert is ilyen isteni szeretettel szerethesse, előbb fel kellett vennie Fia istenségébe. Ha Ádám és Éva nem követett volna el bűnt, akkor is eljött volna Krisztus. A gondviselő Isten végtelen találékonysággal, bölcsességével, teremtő szeretetével Fiában alkotta meg a személyünket, hogy szerethessen minket, és mi szerethessük őt, és isteni szeretettel szerethessük egymást. Ezért öröktől fogva akarta Fia megtestesülését, vagyis hogy legyen karácsony. Bár amikor a világba lépett, egy megromlott emberiséget talált, de így is vállalta a megtestesülést, magára vette emberségünket, a bűnt kivéve. (…) 
És az első karácsony gyönyörű volt, mert Isten mindenről gondoskodott. Kiválasztott egy szerető édesanyát, Szűz Máriát, aki megszülte és táplálta Isten egyszülött Fiát. Kiválasztott egy férfit, Szent Józsefet, aki igaz emberként védelmezte és nevelte. Aztán egy istállóról is gondoskodott, ami a szégyenlős kismamát elrejtette az emberek kíváncsi szeme elől. De angyalokról és pásztorokról is gondoskodott, bár ezekre nem Fiának volt szüksége, hanem talán Máriának és Józsefnek, hogy meg ne botránkozzanak azon a nagy egyszerűségen, ami Isten Fiának születését övezte. Nem volt sok minden, de mégis minden szükséges megvolt. Ez a gondoskodás és egyszerűség lenyűgöz, ámulatba ejt bennünket. Jézus Krisztus születésén szerintem még az angyalok is csodálkoztak, talán Isten gondviselő szeretete még őket is meglepte. Az örök Isten egyszülött Fia kisgyermekként született.

3.    Isten, aki megszentel

A harmadik pontnál, kedves testvéreim, újra az evangéliumhoz kanyarodunk vissza. Szent János evangélista azt mondja az igéről, az igazi világosságról, aki testté lett és közöttünk lakott, hogy bár „a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”. 
Lelki szemünk előtt megjelenik a Getszemáni kert, nagypéntek, látjuk Jézust a népből és Jeruzsálemből kivetetten, a kereszten meghalni, majd eltemettetni. (…) Ekkor hol volt Isten? Oly sokan tették már fel ezt a nagyon is emberi kérdést. A válaszom: éppen ott volt. Akkor halt meg értem és váltott meg mindnyájunkat. Erre bizonyíték a harmadnap, amikor felvirradt a húsvét fénye, Krisztus feltámadt, él és ragyog. 

Testvérek, ha Krisztus nem támadt volna fel, ma nem ünnepelnénk karácsonyt. Nem hallhattuk volna a mennyei Atya szavát: „A Fiam vagy, ma szültelek téged”, és hogy „akik befogadják, hatalmat kapnak, hogy Isten gyermekei legyenek”. Krisztust befogadni, ez az istengyermekségünk feltétele, és ez a gondviselő Isten legnagyobb ajándéka minden embernek. Az értünk meghalt és feltámadt Krisztus azáltal szentel meg bennünket, hogy megszületik bennünk és él bennünk a Szentlélek által. Velünk jár még a halál völgyében is, ha a járvány vagy más betegség oda vezetne… és nem kell félnünk, mert Ő ott van velünk.

Ó, karácsonyi kisded, befogadunk. Kérlek, szüless meg bennünk! Áldj meg minket, s vedd el félelmeinket! Bízunk benned, és bízunk a mennyei Atya gondviselő szeretetében. Ő, aki az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkotta és még csodálatosabban megújította, engedje, hogy Fia istenségében is részesedjünk, aki szeretetből magára vette emberi természetünket. Hát nem csodálatos a mi gondviselő Istenünk, aki értünk teremtette a világot, értünk adta Szent Fiát, és küldi a Szentlelket, hogy minket megszenteljen és isteni életében részesítsen!? Dicsőség neki mindörökké!
Főpásztori áldásomat küldve kívánok mindenkinek kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket, és Istentől áldott, békés, boldog új esztendőt. 

2020 karácsonyán, Jézus Krisztus születésének főünnepén, 
                                 † Jenő püspök