Szatmárnémeti

Karácsonyi pásztorlevél: Isten ember iránt érzett végtelen szeretetéből megszületett a gyermek Jézus, a Megtartó

2020.12.25 - 10:20

Különösképpen azok az ünnepnapok, amelyeket megszentelünk azzal, hogy elmegyünk a templomba, Istennek házába azért, hogy imádságos lelkülettel Istenbe kapaszkodjunk, a Szentírás üzenete által a lelkünkre figyeljünk, és így tegyük tartalmasabbá, értékesebbé ezeket az áldott alkalmakat önmagunk számára. Meggyőződésem, hogy egy ilyen méltóságteljes alkalom ma mindannyiunk számára karácsony áldott ünnepe.

Egy ünnepnek akkor van igazán értéke, ha úgy tudja megilletni lelkünket, életünket, hogy nemcsak az ünnep pillanatában, hanem utána is megmarad hatása a szívünkben. Ha az ünnep élményei által lélekben meggazdagodva, megújulva, „más úton” térünk vissza a hétköznapok megszokott kerékvágásába, akkor az az ünnep belső tartalmat, tanítást, igazi élményt jelentett számunkra. Azt kívánom ma én is mindannyiótoknak, hogy 2020 karácsonyán ezzel a tudattal nyissátok meg szíveteket, és engedjétek, hogy az ünnep üzenete, amelyet ez alkalommal Lukács evangéliuma 2. fejezete 10–11. verseiből választottam, megérintse lelketeket: „És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” 

Milyen jó lenne 2020 karácsonyán is félelem nélkül meghallani az angyali üzenetet? Örvendezni és nem félni. Örvendezni és nem aggódni. Örvendeni és nem szorongani. Örvendezni és hinni. Mert úgy kell nekünk ma ez az örömöt hozó angyali szózat, mint egy falat tápláló kenyér vagy mint egy korty friss víz. Fogadjuk hát e drága örömhírt félelem nélkül: Isten ember iránt érzett végtelen szeretetéből megszületett a gyermek Jézus, a Megtartó. Köszönjük meg Istennek, hogy ma újra átélhetjük lélekben a születés csodáját! Karácsony áldott ünnepén örvendjünk igaz lélekkel a kis Jézus megszületésének, s a Jézusra való emlékezés erősítse meg mindannyiunkban Istenbe vetett hitünket, bátorítsa sokszor csüggedő emberi lelkünket, és indítson ma minket Isten dicsőítésére is! Ezért ünnepszentelésünkben legyen ma imádkozás, legyen igaz lélek, öröm és szeretet, és legyenek szeretetből fakadó jó cselekedeteink! 

Hozzon ez az ünnep a hétköznapokba sokszor elfásult, belefáradt emberi lelkekbe szeretetet, egymás iránti tiszteletet, megbecsülést, áldást és lelki békességet! Hogy ne csak most, ezen az ünnepen, hanem minden időben tudjunk az angyalok karával együtt így énekelni: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lk 2, 14)

Az Északnyugat-erdélyi Unitárius Szórványegyházközség lelkészeként Istentől megáldott, békés és örömteli ünnepet kívánok mindannyiunknak!

                        Atyafiságos tisztelettel, 
                        Pálffy Anna-Mária 
                        unitárius lelkésznő

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Karácsonyi pásztorlevél: Isten beteljesítette ígéretét, megszületett a Megváltó! 

Krisztusban szeretett pap- sé szerzetestestvérek, tisztelendő nővérek, kedves jó hívek! 2020 karácsonyán talán félve és szorongva hallgatjuk az angyali híradást, mint annak idején a betlehemi pásztorok: Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek! Isten beteljesítette ígéretét, megszületett a Megváltó! 
Nagykároly

Karácsonyi pásztorlevél: Isten igéjének világossága vezessen bennünket Jézushoz

„És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala.” (Mt. 2, 9b) Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag. (Jel. 22, 16b)
Szatmárnémeti

Karácsonyi pásztorlevél: Egy egészen más karácsony…

Milyen volt Mária és József első karácsonya, ha egyáltalán nevezhetjük így? Mert akkor még nem létezett ez a megnevezés, hogy karácsony. Velük történt és bennük a karácsony, amit 2000 év óta évről évre újra előveszünk, és megdöbbenve olvassuk a csodatörténetet.