Nagykároly

Jótékonysági vásár Noel megsegítéséért

2020.07.17 - 18:37

Az alkalomra ma 10 és 16 óra között kerül sor megváltozott helyszínen, az élelmiszerpiac helyett a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum sporttermében. Ruhákat, ékszereket, játékokat vagy könyveket lehet majd vásárolni, és ezzel is hozzájárulunk a kisgyermek gyógykezeléséhez. A szervezők az alábbi felhívást tették közre azok számára, akik különféle holmikkal hozzá tudnak járulni a rendezvény sikeréhez: „Nagykárolyban is megtartjuk a vásárt, amellyel Noel segítségére sietünk. Szívesen fogadunk bármilyen jellegű holmit, amivel hozzá szeretnétek járulni az eseményhez, de arra odafigyelünk, hogy ne mindenféle úgymond kacatot vegyünk át. Szelektálni fogjuk a holmikat.” A szervezők arra kérnek mindenkit, aki kilátogat a vásárra, hogy feltétlenül viseljen egészségügyi maszkot, és lehetőség szerint minden, a koronavírus okán meghatározott megelőző intézkedést tartson be.

Szatmárnémetiben vasárnap tartják a hasonló célú jótékonysági vásárt, az esemény helyszíne a szatmárnémeti Svábház (Vasile Lucaciu sugárút 9.), a szervezők 10 és 18 óra között várják az érdeklődőket.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Jól fejlődik Noel a génterápiát követően

Mindannyiunk emlékezetébe bevésődött az aranyszőke, göndör fürtökkel és kék szemekkel megáldott kisfiú arca, mosolya, hiszen közös összefogással gyűlt össze az SMA 1 betegséggel diagnosztizált Ölyüs Noel számára a szükséges pénzösszeg, hogy megkapja a Zolgensma génterápiát. Édesanyja a kezelés első évfordulója kapcsán a közösségi oldalán számolt be a kisfiú állapotáról, fejlődésének menetéről.
Belföld

Egy éve történt a csoda, mely megmentette Kicsi Noel életét

Július 17-én, szombaton volt egy éve annak, hogy az emberi jóságnak és az összefogásnak köszönhetően összegyűlt az elérhetetlennek tűnő pénzösszeg a kicsi Noel számára.
Belföld

Noel jól van, most Ştefannak segítenek

Az érkörtvélyesi Ölyüs Noel édesanyja, Fodor Hilda az Uniţi pentru Ştefan Facebook-csoportban számolt be kisfia állapotáról. A kis harcos jól van, jelenleg Bukarestben vesznek részt egy kéthetes kezelésen, közben pedig Ştefan gyógykezeléséért is kampányolnak.