Belföld

Javaslatok a korlátozások lazítására: Az irodában dolgozóknak kötelező módon védőmaszkot kell viselniük

2020.05.09 - 20:25

E szerint amennyiben a munkavállalónak légúti fertőzésre utaló tünetei vannak (köhögés, tüsszentés, orrfolyás, láz), vagy kapcsolatba került igazoltan koronavírus-fertőzött vagy fertőzésgyanús személlyel, otthoni elkülönítésbe kell vonulnia.

A munkáltatóknak több időpontot kell megszabniuk a munkaidő elkezdésére és befejezésére, hogy kerüljék a torlódást érkezéskor és távozáskor, illetve hogy korlátozzák az egy időben bent tartózkodó alkalmazottak számát.

A munkahelyre való érkezéskor lázat mérnek, és azokat, akiknek a testhőmérséklete meghaladja a 37 Celsius-fokot, hazaküldik, azzal a javaslattal, hogy vegyék fel a kapcsolatot háziorvosukkal.

Az irodában egymásnak háttal ülők esetében biztosítani kell a másfél méteres távolságot, az egymással szemben elhelyezett íróasztalok közé pedig paravánt kell elhelyezni, amelyet naponta fertőtleníteni kell.

A munkáltatónak biztosítania kell a munkafelületek fertőtlenítését a munkanap elején, majd négyóránként. Az ebédszünetben is be kell tartani a kétméteres fizikai távolságot - áll még a tervezetben.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.