Szatmárban a Géza névről egyetlen művész, Istvánfi Géza és egy mesterség, a fazekasság jut eszünkbe — írja Robert Laszlo, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont menedzsere az album előszavában. „A fazekasság története egyidős az emberiséggel. Úgy mondják, testünket is agyagból formálta az isteni alkotó. Az emberek évezredeken át, miközben megmunkálták és időtlenné tették a kemence tüzében, keresték az agyag titkait. Talán nem véletlen az sem, hogy Vámfalu, Istvánfi Géza fazekasmester szülőfaluja közelében, Aranyosmeggyesen található az ókori barbár Európa egyik legnagyobb fazekasközpontja. A fazekasság nem csupán egyszerű, a napi megélhetést biztosító mesterség, mert a dombokból kibányászott különleges föld él, és a tűzkeresztség révén nyeri el az örökkévalóság felkavaró erejét. Géza mester a családjában ismerte meg ennek az ősi mesterségnek a titkait. A kemencék melegében nőtt fel, és kezei között az agyag megdolgozása egy éppoly titokzatos, mint látványos foglalkozássá vált.

Istvánfi Géza egész életében munkájába merült, mint egyfajta menedékbe a modernista inváziók elől. Ő régóta tudja, amit mi csak most kezdünk megérteni: az ősrégi mesterségek, amelyek az embert gondolkodó lénnyé változtatták, soha nem fognak eltűnni, még akkor sem, ha most nehéz időket élnek. Azért, mert ezek szervesen, archaikus szálakkal kapcsolódnak az emberhez, ezeket nem lehet leválasztani az ember ősi génjeiről.

Talán a jövő régészei a földben kutatva megtalálják e csodálatos világ szilánkjait, s talán pont ezekből az időtlen edényekből, amelyekből az emberiség a végtelen iránti szomját oltotta, meg tudják majd írni e zaklatott idők történetét. A most megjelent album nem más, mint egy nyitott ablak a fazekas világa felé, a felé a mindenség felé, amelyben a föld elnyeri a menny világosságát, amelyben az ember egyszerű közvetítő a mulandó és az örökkévalóság között. Szatmár utolsó fazekasa még küld nekünk üzeneteket egy olyan világról, amelynek nem szabad eltűnnie, még akkor sem, ha a szembejövő hullámok úgy ostromolják, mint Atlantisz utolsó erődjét, mely makacsul nem akar elsüllyedni…” — fogalmaz Robert Laszlo, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont menedzsere.

Az album szövegét Maria Carmen Sas írta, aki hosszú időn át követte a mester munkáját. Írásából megtudjuk, hogy a fazekasság egy olyan mesterség, amely Szatmár vidékén már a bronzkor óta bizonyítottan jelen van. Vámfalu hírnevét az országba és a világba az itt készített híres kerámia vitte el. Az itt található kiváló minőségű agyag lehetővé tette az itt élők számára a fazekasmesterség művelését. Az itt gyártott kerámia Vámfalu település nevét viseli. A fazekasság olyan munka, amely erőt és kézügyességet is igényel, ezért ebben a mesterségben a férfiaké a főszerep. A nők, főleg a fazekasok feleségei az edények díszítésével foglalkoztak. Ezt az ősi kézművességet napjainkban is űzik, annak köszönhetően, hogy elegendő alapanyag áll rendelkezésre úgy az edények, mint a festékek elkészítéséhez. A levéltári kutatások kimutatták, hogy a fazekasságot itt már a XVIII. század második felétől űzték. Vámfaluban 1772 és 1800 között 41 fazekas űzte itt a mesterséget, a XIX. században 49 mester nevét jegyezték fel… Természetesen a fazekasmesterséget sokkal régebben űzték ezen a vidéken. E mesterség termékeinek kettős céljuk van: az egyik a gyakorlati, a másik a dekoratív. Idővel a gyakorlati cél elérése érdekében az edényeket változatosabb típusokban és méretekben kezdték készíteni. A legszebben díszített edényeket, különösen a tányérokat az otthonok belső terének szépítésére használják, itt mutatkozik meg a dekorációs cél értelme. Minden fazekasmester a formák és szimbólumok gazdag tárházát használta, művészi értékű kompozíciókat hozva létre.

Istvánfi Géza gondoskodott arról, hogy átörökítse a mesterséget családjában. „Az edények díszítése a feleségem feladata — mondja gyakran. Ő korábban az írókával díszített, ma egy körte alakú műanyag edénye van, amellyel sokkal könnyebben lehet dolgozni, nem kell félni, hogy elfolyik a festék. Régen is így volt, a fazekasok feleségei díszítették az edényeket. Megpróbáltam átadni a fazekasság mesterségének szeretetét a fiamnak és a lányomnak is. A fiam felhagyott ezzel, más szakma vonzotta, de a lányom hűséges maradt a mesterséghez, ami nagyon boldoggá tesz. Ő lesz az, aki folytatja majd a család hagyományát, a fazekasmesterséget.”

Az Istvánfi Géza kerámiáit bemutató album igazi karácsonyi ajándék lehet azok számára, akik értékelik a népművészetnek ezt az ágát.

Elek György