Alig pár héttel korábban számoltunk be arról, hogy tételesen is bekerült Románia Országos Közlekedési Mestertervébe az avasfelsőfalui és erdődi kerülőutak kivitelezésének finanszírozási terve, amelyeket az Európai Unió Közlekedési Operatív Programjának 2021–2027-es leosztási időszakának alapjaiból finanszíroznak.
December közepén a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) egy megvalósíthatósági előtanulmányt is bemutatott, az általa elképzelt nyomvonal-lehetőség Vámfalunál indult, Túr településnél haladt el, és Avasújfalunál csatlakozott vissza az országúthoz, 9,6 kilométeres távon kerülve el Avasfelsőfalut, ám kiderült, hogy ez a vonal kivitelezhetetlen, ugyanis több meglévő beruházás, épület van „útban” — ezért Pataki Csaba tanácselnök, Ioan Rus alelnök és a közlekedési minisztérium képviselője kedden ismét találkozott Avasfelsőfalu, Vámfalu, Ráksa és Avasújváros polgármestereivel, hogy az avasfelsőfalui kerülőútról egyeztessenek. A találkozó legfőbb célja a beruházás elkezdéséhez szükséges első lépések megvitatása volt, ugyanakkor a jelenlévők megállapodtak abban is, hogy a gyorsabb haladás érdekében létrehoznak egy közösségi fejlesztési társulást, ugyanis 2020 júniusától a törvénykezés lehetővé teszi a helyi hatóságok és a közösségi fejlesztési társulások számára, hogy magukra vállalják a közúti és vasúti infrastruktúrát érintő projektek kezelését és kivitelezését. „Az avasfelsőfalui kerülőút szükségessége évek óta tudott dolog, voltak is próbálkozásaink (szerk. megj.: a hatalmas teherforgalmat a már hosszú évek óta nem működő, Sárközújlak–Bikszád közötti vasútvonal nyomvonalán szerették volna elvezetni, azonban a vasúttársaság teljesen érthetetlenül végül nem engedélyezte) — most egyetlen lehetőségünk van ennek megvalósítására, s a beruházás nem csak az érintett településeket tehermentesítené, csökkentve az áthaladó forgalmat, de az egész térség gazdaságának fellendítéséhez is hozzájárul” — fogalmazott Pataki Csaba tanácselnök megkeresésünkre, nem hallgatva el azt sem: a találkozón felhívta az érintett polgármesterek figyelmét arra is, hogy kezdjék el a nyomvonalba eső földterületek tulajdonosainak beazonosítását — ami valószínűleg nem lesz a legegyszerűbb és rövid időn belül elvégezhető feladat. A tanácselnök ugyanakkor azt is pontosította, hogy a kerülőút végleges és egyben legoptimálisabb nyomvonalát a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után fogják meghatározni.
Szabó Kinga Mária