Hosszú hetek stagnálása és alig-alig változó adatait követően most egyik napról a másikra emelkedik a betegek száma Szatmár megyében: a közegészségügyi igazgatóság közleménye értelmében június 17-én már 67 igazoltan koronavírus fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván (előző nap 66-ot, azt megelőzően pedig 64-et). Eggyel, azaz 54-re emelkedett ugyanakkor a gyógyultak száma is — szintén hosszú ideje tartó stagnálást követően —, az elvégzett tesztek száma elérte a 6277-et, míg a letesztelt személyeké az 5640-et.
A megye intézményes karanténközpontjaiban 23 személy volt elhelyezve, míg a házi elkülönítésben lévők száma 1609-re csökkent.
A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 2989 személy lépett be az ország és a megye területére — közülük 404-en kerültek házi elkülönítésbe, a többi 2585 személyt a kikérdezés és gyorsvizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, míg a csanálosi átkelőnél 14 személy jelentkezett belépésre, s mivel valamennyien tünetmentesnek bizonyultak, beléphettek Románia területére, ahol aztán házi elkülönítésbe kerültek.
Egyébként az elmúlt 24 óra leforgása alatt a román-magyar határszakasz átkelőpontjain összesen 42 900 utas (26 180 belépő és 16 720 kilépő) és 19 600 jármű (10 900 be- és 8700 kilépő) fordult meg, az egészségügyi igazgatóságok dolgozói pedig az ellenőrzések nyomán 4514 személyt küldtek házi elkülönítésbe vagy intézményes karanténba.