Szatmárnémeti

Ismét kilenc új esetet regisztráltak Szatmárban

Fotó: MTI
2021.08.17 - 20:24
A beoltott szatmáriak száma meghaladta a 90 000-et, de nincs ok különösebb örömködésre, hiszen egyre több új esetet regisztrálnak, és a települések fertőzöttségi szintje is szépen emelkedik.

Augusztus 17-én Szatmár megyében a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében 13 129 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan — ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta ismét sok, 9 új esetet regisztráltak, és az újratesztelt páciensek közül is soknak, ötnek lett ismét pozitív a teszteredménye. Tovább, 14 tagúra bővült a fertőzöttekkel rendelkező települések listája is: az eddigi községek mellé felkerült Komorzán 0,41 ezrelékkel, ugyanakkor a lajstromban már szereplő községekben folyamatosan emelkednek a számok — a legnagyobb növekedés Piskolton történt, ahol a pár nappal korábbi 0,31-ről 1,27 ezrelékre emelkedett a fertőzöttségi szint; határmezsgyén mozog 0,97 ezrelékével Kolcs község (amely pár nappal ezelőtt még 0,24 ezrelékkel került fel a listára), Batizon pedig szó szerint egyik napról a másikra duplázódott meg a fertőzöttségi szint, 0,25-ről 0,5-re, viszont Turcon 1,27-ről 0,76-ra csökkent.

De tovább emelkedett a gyógyultak száma is, elérve a 12 696-ot, vagyis az előző összesítés óta ismét további öt páciensnek sikerült legyőznie a kórt, míg az elhunytak száma több mint két hete változatlanul 388. Változatlan az intézményes egészségügyi ellátást igénylő koronavírus-fertőzöttek száma is, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 21 pácienst kezelnek, intenzív terápiás ellátásra pedig 4 beteg szorul. Az elvégzett tesztek száma 136 424, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 24 órában igencsak sok, 598 mintát elemeztek, s ezek 2,5%-a lett pozitív (ez a százalékarány hónapok óta nem volt ilyen magas).

Házi vagy intézményes karanténban 935-en vannak (a sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben 23-an (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik).

A közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 24 órában 258-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 90 071 személyt immunizáltak Szatmárban.

A Szatmár megyei határátkelőknél az elmúlt 24 órában 2655 utas lépett az ország és a megye területére, s közülük 164 személynek kellett karanténba vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.