Megint jelentősen emelkedett az igazoltan koronavírus-fertőzöttek száma Szatmár megyében, ahol a közegészségügyi igazgatóság augusztus 11-én már 134 esetet tartott nyilván hivatalosan — héttel többet, mint két nappal korábban, míg az újratesztelt betegek közül hat páciensnek lett pozitív az eredménye.
A gyógyultak száma 90-re, az elvégzett teszteké 14 833-ra, a letesztelt személyeké pedig 10 329-re emelkedett — ami egyben azt is jelenti, hogy a PCR-teszteket végző koronavírus-labor csapata még inkább erején felül dolgozik.
A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, Adrian Marc bő két héttel ezelőtt beszélt lapunknak a laboratórium dolgozóinak túlterheltségéről — ami egyrészt a növekvő esetszámok és újratesztelések, másrészt pedig az egyre nagyobb számú magánigénylésű tesztek számlájára írandó —, s mint a menedzser akkor elmondta: próbálnak új kollégákat hozni a laborba, és tervezik bevezetni a két váltást. „Azóta valóban sikerült bővíteni a csapatot: egy biológus már itt van és dolgozik is, a másik, magánszektorból érkező biológus augusztus közepén kezdi a munkát, egy rezidens labororvos pedig szeptember 15-én. Mindenképp nagy segítség a kollégáknak, s az lesz a két váltás bevezetése is, hiszen jelen pillanatban minimum napi 10 órákat dolgoznak, és csak egyetlen napjuk, a vasárnap szabad. A tesztigénylések száma pedig folyamatosan nő, egyre több országba (vissza)menve kötelező bemutatni a negatív koronavírustesztet, de sokan vannak olyanok is, akik például nyaralásból visszatérve, önmaguk megnyugtatása céljából végeztetik el — a mi kapacitásunk azonban sajnos véges. Amikor beindultak a magántesztelések, átlagosan napi 20 ember kérte — most már elértünk oda, hogy napi 70–80 vagy még annál is több embert tesztelünk magánkérésre. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy mi továbbra is a lehető legalacsonyabb áron, 250 lejért végezzük el a magánigénylésű tesztet, és egy nap alatt megvan az eredmény. A labor eredeti kapacitásának dupláját teljesíti — az igénylések száma pedig egyre csak nő, de van egy határ, amit nem léphetünk át, hiszen egészségügyi intézményként a betegek (onkológiai esetek, dialízises veseelégtelenségben szenvedők stb.) élveznek tesztelési prioritást” — magyarázza Marc.
Ki élvez tesztelési elsőbbséget?
Aktualizálta tegnap az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a COVID-19-cel kapcsolatos esetmeghatározást, illetve „rangsorolta” azokat az eseteket, amelyek tesztelési elsőbbséget élveznek.
Az INSP szerint fertőzöttgyanúsnak minősül az az akut légúti megbetegedésben szenvedő páciens, akinél hirtelen fellép legalább egy a következő tünetek közül: köhögés, láz, nehézlégzés; bármilyen tüdőgyulladásos, bronchopneumoniás (+/- mellhártyagyulladás) személy; az a súlyos akut légúti megbetegedésben (SARI) szenvedő, lázzal, köhögéssel és nehézlégzéssel küzdő páciens, akinek az állapota egyik napról a másikra kórházi kezelést igényel.
SARS-CoV-2-vel való fertőzöttség gyanítható azoknál a 16 év alatti kiskorúaknál, akiknél úgy lépnek fel gyomorrontásra utaló tünetek (hányás, hasmenés), hogy azok nem hozhatók összefüggésbe a táplálkozással.
Továbbra is szoros kontaktnak minősül: a koronavírusos beteggel egy háztartásban élő személy; az a személy, aki közvetlen fizikai kapcsolatban állt egy koronavírus-fertőzöttel (például kezet fogott vele, és nem mosott kezet közvetlenül ezután); az a személy, aki közvetlenül érintkezett egy fertőzött szekrécióival (például köhögés révén, vagy kesztyű nélkül megérintette a zsebkendőjét); az a személy, aki 15 percnél hosszabb ideig két méternél kisebb távolságra tartózkodott egy fertőzöttől; az a személy, aki 15 percnél hosszabb ideig két méternél kisebb távolságra tartózkodott ugyanabban a helyiségben — például tanteremben, ülésteremben, kórházi váróteremben — egy fertőzött betegtől; az egészségügyi személyzet tagja vagy más személy, aki közvetlen ellátást nyújt egy fertőzött betegnek, vagy a laboratóriumi személyzet olyan tagja, aki védőfelszerelés megfelelő viselése nélkül nyúlt hozzá a fertőzött betegtől vett mintákhoz.
Az INSP ajánlása értelmében az alábbi kategóriák élveznek tesztelési elsőbbséget: a tüneteket produkáló személyek; az igazoltan fertőzött, tüneteket produkáló személyek szoros kontaktjai; a szervátültetésre váró betegek/donorok a sebészi beavatkozást megelőző 48 órában; a szervkivételt/átültetést végző egészségügyi személyzet; immungyengeséggel küzdő betegek; kemoterápiás és sugárkezelés alatt álló onkológiai betegek; hemodialízisre szorulók; azok a terhes nők, akik karanténban vagy házi elkülönítésben tartózkodnak, vagy közvetlen kapcsolatba kerültek egy igazoltan koronavírus-fertőzött személlyel.
Szabó Kinga Mária