A közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében július 4-én Szatmár megyében 13 005 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván, vagyis a hétvégén 2 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensnek közül egynek lett ismét pozitív a teszteredménye. A gyógyultak száma is változatlanul 12 605, az elhunytaké pedig 374 — az elmúlt kilenc napban senki nem vesztette életét a koronavírus szövődményeinek következtében. A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban ápolt fertőzöttek száma 5-re emelkedett, ugyanakkor már második hete üresek a koronavírusosok számára fenntartott intenzív terápiás ágyak, mivel szerencsére senkinél nem olyan súlyos lefolyású a betegség, hogy ott kellene ápolni.
Házi vagy intézményes karanténban 183-an vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzöttek és családtagjaik) 10-en. Az elvégzett tesztek száma 110 182, vagyis az előző adatközlés óta 625 mintavételt elemeztek, melyek 0,50%-a lett pozitív.
Az elmúlt 48 órában 443-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát s ezzel az oltáskampány keretében már 83 407 (vagy 86 533) személyt immunizáltak. Sz. K. M.