Szatmárnémeti

Halászsast figyeltek meg a berki halastónál

2020.10.10 - 12:56

A berki halgazdaságnál vidékünkön ritkán látott halászsas megfigyelésének élményével lettek gazdagabbak a madárszámlálást végző csapat tagjai október harmadikán. A fodrozódó víz miatt nehézkesen vadászó magányos ragadozó északi vidékekről tart a Dunától délre kezdődő térségbe, hogy enyhébb viszonyok között vészelje át a telet. Útját megszakítva, a halgazdaságban dolgozók bosszúságára épp a berki tavaknál próbálta csillapítani éhségét, ezért vehették őt szemügyre és lajstromozhatták a madárszámlálók. Magányos vándor és mifelénk ritkán látható madár a heringsirály is, a berki tónál egy példány ebből a fajból is felbukkant. A vadászsashoz hasonlóan ez is a földteke északibb vidékeiről, talán egészen a jéghatár vonalától indulva tart délre, kicsivel melegebb környezetben áttelelni.

30 ország

Október első hétvégéjén európai szintű madárszámlálási akció zajlott, ennek is a huszonhetedik eseménye, ebbe kapcsolódott be hat fővel a madártani egyesület szatmárnémeti osztálya. A kontinensen összesen 23 ezren mentek ki a természetbe összeírni a maguk vidékén megfigyelhető madarakat. Végül 30 ország 1700 helyszínéről és több mint 6 millió madárról érkező adatokat kellett összegeznie a madárszámlálási akciót koordináló Eurobirdwatch egyesületnek.
Oroszországban (az Uraltól nyugatra) 810, Hollandiában 212, Magyarországon 194, Romániában pedig 55 helyszínen szerveztek madárszámlálási akciót ez alkalommal, a legtöbb madarat a finnek, a svédek és a hollandok jegyezték be. Az európai összegzés szerint a gyönyörű, fekete-fehér tollazatú apácalúdból él a legtöbb ebben az időszakban a kontinensen, aztán pedig a seregély és a pinty a legnépesebb madárfaj. Romániában és egyúttal Szatmár megyében is — ha nem is ebben a sorrendben — a seregély, a tőkés réce és a dankasirály fajok jelentik ilyentájt a legnépesebb madárpopulációkat.

Nagy lilik

A Szatmár megyei madarászok a berki halastavak mellett a majtényinál is jártak madarat számolni. Szárazberken 15 faj 99 egyedét írták össze, Majténynál pedig 20 madárfaj 3994 példányát. Majténynál a kuriózumnak számító fajok közül a nagy liliket említi a jegyzőkönyv, ennek a fajnak 82 egyedét figyelhették meg a természetjárók. Megjelentek már a nagy kócsagok és a szürke gémek vidékünkön, rengeteg a dankasirály és a tőkés réce. Utóbbiból 3500 választotta telelőhelyéül a majtényi tó környékét, ezek a récefélék valószínűleg tavaszig maradnak.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Vége a tavaszi vándorlásnak, minden madárfaj hazatért

Május végén, június elején ér véget a költöző madárfajok hazavándorlása Közép-Európában, a napokban az utolsóként hazatérő gyurgyalagok is megérkeztek.
Szatmár megye

#MidWinter2024: Kevés madár a fagy miatt

Január 10 - 20 között zajlott egész Európában a MidWinter égisze alatt futó téli madárszámlálás. Az ornitológiai maratonban nem csak romániai, de szatmári természetjárók is részt vettek.
Szatmár megye

Februári fagyok: Itt a madár-etetési időszak

Későn érkezett a tél, kitolódott a madáretetési időszak kezdete is, de hóban és ilyen nagy hidegben igencsak szükség van a élelemmel való rásegítésre.