Béldi Miklós először 1962-ben kiadott, Ismerjük meg a madarakat című könyve foglalkozik részletesebben a tájainkon honos madarak vándorlási szokásaival, jelen írásunk csak vázlatos formában foglalkozik azzal, melyik ismertebb vándormadarunk mikor tér haza.
A vándormadarak hazatérése egy elég hosszadalmas folyamat, február végétől kezdődően két hónapon át húzódik.
A hazaindulást és az -érkezést — akárcsak az őszi elindulást — több tényező befolyásolja: az illető madárfaj hőigénye, a táplálékul szolgáló állatok, a rovarok és növények hőigénye és előfordulása. A tápláléknak nem is annyira annak pillanatnyi mennyisége a döntő, hanem az ezzel kapcsolatos sok évszázados bekódoltság a madár genetikájába.
Számít még a telelőhely távolsága, mert például a gólyák itthonról való elindulásuk után is sokáig találnának még táplálékot, mégis augusztus végén elindulnak. Az egyes egyedek lemaradását pedig az egyed fizikai állapota befolyásolja.
Március elején az elsők között jelentkezik a hideg tél esetén Dél-Európában telelő mezei pacsirta, de ez a madár néha már február végén is itthon lehet. A szintén a közelben, kicsivel délebbre telelő seregély szintén korai faj, Szatmárnémetiben már elején is észlelték kis csapatát.
Ugyancsak korán, az elsők között érkezik a Kárpát-medencében rendszeresen fészkelő barázdabillegető, a vizekhez kötődő bíbicek csapatai, amelyek az Atlanti-óceán partvidékén és Északnyugat-Afrikában eltöltött tél után érkeznek haza, akár már február végén.
Az utolsók
Április közepén tér haza közép-afrikai telelőhelyéről legszebb hangú madarunk, a fülemüle, vagy más nevén a csalogány, az udvarló hímek éneke májusban éjszaka is hallatszani fog. Április vége a sárgarigó érkezésének ideje, s ez idő tájt várható a ma már ritkán hallható fürj érkezése is.
A hazatérés időszaka május első napjaiban ér véget, ekkor jelenik meg mifelénk utolsóként a gyurgyalag vagy méhészmadár és a kis légykapó.
Princz Csaba