Szatmárnémeti

Gyorsabban a körgyűrűvel!

2020.05.18 - 16:29

A látogatás nyomán közleményt adott ki a prefektusi hivatal, mely szerint Bud elégedett ugyan a munka ütemével, de még feszesebb tempót kér. A prefektus azt szeretné elérni, hogy őszre kész legyen a Szatmárnémeti nyugati szélén a Szamoson átívelő híd, hogy a tranzit még idén a város elkerülésével elérhesse a petei határ felől a Károlyi utat, írja a közlemény.

A prefektus következetesen álltja, hogy szakaszaiban is át lesz adva a forgalomnak a körgyűrű, ám mi kétszer is azt a választ kaptuk az építkezést megrendelő román közútkezelőtől (CNAIR), hogy csak ha megtörténik a körgyűrű átadása, azaz teljesen be lesz fejezve, akkor használhatja azt a civil forgalom. Meglátjuk, kinek lesz igaza, talán Budnak sikerül kilobbiznia, hogy a CNAIR eltekintsen a szabálytól.

A mérnökök jelentései szerint a nagybányai vasútvonal feletti felüljárón kívül előrehaladott és nagyon előrehaladott állapotban vannak a komplex munkálatok kategóriájába tartozó felüljárói a körgyűrűnek. Összesen tíz ilyen van, a vasúti felüljáróval azért vannak gondok, mert ott nehézkesen megy a földgáz-fővezeték áthelyezése, de ezzel együtt is 2021. június 23-ára el kell hogy készüljön a szatmárnémeti körgyűrű.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Szatmár megyében 477 uniós projektet kellene hamarosan befejezni

Szatmár megyében jelenleg 477 PNRR-projekt zajlik több mint 173 millió euró értékben. A beruházások többsége oktatási, energetikai és infrastruktúra-fejlesztési célokat szolgál.
Szatmárnémeti

Környezethatékonyabbak a szatmári környezetvédők

Négymillió lejből újult meg és lett energiahatékonyabb a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság székháza.
Szatmár megye

Forgalommérés, járműösszeírás zajlik őszig

A CNAIR április 21-én elindította a Általános közúti forgalmi felmérés elnevezésű országos kampányát.