Szatmárnémeti

Gyerekszereplőket keres a Harag György Társulat

Fotó: Czinzel László
2021.12.22 - 08:17
Az Északi Színház Harag György Társulata gyerekszereplőket keres a Légy jó mindhalálig! című musical Nyilas Misi és Nyilas Misi osztálytársainak szerepeire.

A 2021/2022-es évad végén tűzi műsorra a Harag György Társulat a Móricz Zsigmond regénye alapján készült, Légy jó mindhalálig! című produkciót. A Nagy Regina által rendezett, már-már klasszikusnak mondható musical Nyilas Misijére keres a társulat 10–13 év közötti, színházat és irodalmat kedvelő fiúkat. Nyilas Misi osztálytársai szerepére pedig több, ugyancsak 10–13 év közötti, énekelni és táncolni szerető gyerekeket várnak.

A darab jellegéből fakadóan több fiúra van szükség, ugyanakkor lányok is szerepelni fognak az előadásban. A gyerekek egy szabadon választott dallal és egy verssel, mesével vagy prózarészlettel készüljenek a meghallgatásra!

A szereplőválogatás két részletben lesz megtartva. Az első meghallgatásra 2022. január 18-án 16 órától kerül sor a Szatmárnémeti Északi Színház színpadán. Aki valamilyen okból nem tud részt venni ezen az eseményen, de érdeklődik a színészet iránt, egy későbbi időpontban tartott castingon vehet majd részt.

A késő tavaszi bemutató pontos dátumát a későbbiekben, a már összeállt csapattal fogják közölni, a gyerekek felkészítése azonban már februárban elkezdődik. Jelentkezni lehet telefonon a 0747.317.856-os telefonszámon, Balogh Ádámnál vagy a [email protected] e-mail-címen. SZFÚ

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Illúziók Stand-up — rendhagyó helyszínen

Február 11-én tartotta legújabb bemutatóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az Illúziók Stand-up című előadást Frumen Gergő rendezte.
Szatmárnémeti

Felismerjük egymást, a másikban önmagunkat

Február 11-én, pénteken 19 órától az Iparosotthonban mutatják be Ivan Viripajev kortárs orosz szerző Illúziók Stand-up című előadását Frumen Gergő rendezésében. Az alábbiakban a rendezővel beszélgettünk az előadásról, illetve a szereplőkkel való együttműködésről.
Szatmárnémeti

A kultúrának kell hogy legyen egy küldetése

Helyben marad a jövedelemadó 2%-a: az önkormányzatok által működtetett színházak összesen 134 millió lej támogatásban részesülnek, ebből a szatmárnémeti Harag György Társulat 1 889 000 lejt kap. Kereskényi Gábort, Szatmárnémeti polgármesterét kérdeztük.