A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
A járvány eleje óta összesen 176 468 személynél igazolták a koronavírus-fertőzést Romániában, és 129 556 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.
Ez idáig 2 832 679 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel az országban. Ezek közül 31 767 az elmúlt 24 órában végeztek el, 18 564-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 13 203-at pedig kérésre.
63-an hunytak el
Az elmúlt 24 órában 63, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, ezzel 5812-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
A GCS adatai szerint az elmúlt 24 órában 37 férfi és 26 nő elhalálozását jelentették. Őket Fehér, Argeş, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Krassó-Szörény, Konstanca, Kovászna, Dâmboviţa, Dolj, Gorj, Iaşi, Máramaros, Olt, Prahova, Szilágy, Szeben, Suceava, Temes, Tulcea, Vaslui és Ilfov megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.
A halálos áldozatok közül egy személy a 30 és 39 év közötti korosztályhoz tartozott, három személy 40 és 49 év közötti, nyolc 50 és 59 év közötti, tizennégy 60 és 69 év közötti, huszonegy 70 és 79 év közötti volt, tizenhat beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet.
A 63 elhalálozott személy mindegyike más betegségben is szenvedett.
Új megbetegedések, megyék szerint
Bukarestben (446), valamint Iaşi (295) és Temes (202) megyében igazolták a legtöbb új koronavírusos esetet az elmúlt 24 órában, a legkevesebbet pedig Ialomiţa (1), Tulcea (10), Călăraşi (13) és Mehedinţi (17) megyében.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az új esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér - 153
* Arad - 91
* Argeş - 43
* Bákó - 168
* Bihar - 116
* Beszterce-Naszód - 36
* Botoşani - 47
* Brassó - 115
* Brăila - 51
* Buzău - 55
* Krassó-Szörény - 41
* Călăraşi - 13
* Kolozs - 171
* Konstanca - 92
* Kovászna - 39
* Dâmboviţa - 121
* Dolj - 138
* Galac - 61
* Giurgiu - 26
* Gorj - 26
* Hargita - 111
* Hunyad - 100
* Ialomiţa - 1
* Iaşi - 295
* Ilfov - 110
* Máramaros - 51
* Mehedinţi - 17
* Maros - 123
* Neamţ - 109
* Olt - 89
* Prahova - 127
* Szatmár - 40
* Szilágy - 80
* Szeben - 66
* Suceava - 98
* Teleorman - 43
* Temes - 202
* Tulcea - 10
* Vaslui - 69
* Vâlcea - 137
* Vrancea - 24
* Bukarest - 446
A GCS összesítésében szerepel egy új eset, amelyet egyik megyéhez sem rendeltek hozzá.
AGERPRES