Szatmárnémeti

Fennakadások a körgyűrű miatt

Fotó: Pesek Attila
2021.10.14 - 07:00
Egyelőre a fordítottját generálja a szatmárnémeti körgyűrű, mint amire hivatott: két napja rémálom a közlekedés a Károlyi úton, ugyanis a felhajtó aszfaltozása miatt félsávos áteresztés zajlik.

Mindenféle értesítés nélkül kezdett neki a forgalmat nagyban nehezítő munkának hétfőn az Itinera: elkezdte aszfaltozni a Károlyi úti körgyűrűfelhajtót. A munkafázis természetesen kulcsfontosságú, hiszen felhajtók nélkül csak a reptérnél meg Batiznál lehetne a körgyűrűre felhajtani, azonban másfél-két órát rostokolni a kocsisorban úgy, hogy az ember erre nem számít, és a helyszínen is csak találgat, hogy mi lehet, kicsit sem kellemes. A körgyűrűt építő cégtől a tegnapi nap folyamán sajnos senkit nem sikerült elérnünk, hogy megkérdezzük, miért nem volt előzetesen bejelentve, hogy fennakadások lesznek e miatt a munkafázis miatt, meg hogy miért nem volt alternatív útvonal felkínálva az autósoknak. Az egyik leginkább megfelelőnek tűnő lehetőség a vetési letérővel átellenben kezdődő 60-as számú út lett volna, amelyik Szatmárzsadányra vezet, ám ez pár kilométerre a főúttól gyakorlatilag eltűnik, használhatatlan. Volt már eset, amikor szükségük lett volna erre a „menekülő útvonalra” azoknak, akik Nagykároly felől érkeznek Szatmárnémetibe, mégpedig amikor 2013-ban az Auchan előtti körforgalmat építették a Károlyi úti városbejáratnál. Akkor is el lehetett volna kerülni ezen az úton keresztül a problémás útszakaszt, ha használható lett volna. Tudomásunk szerint a dolog azóta sem változott, hiszen ha változott volna, a lehetőség minden bizonnyal fel lett volna ajánlva az autósoknak; állítólag van egy régi megvalósíthatósági tanulmány a Vetést Szatmárzsadánnyal összekötő út megépítésére, de több semmi.

Meg kellett volna hirdetni

Minden jel arra utal, hogy az Itinera mulasztott azzal, hogy nem foglalkozott az autósokkal, amikor nekiállt felhajtót aszfaltozni, mert ugyan az országos közútkezelőnek (CNAIR) építi a felüljárót egy, a közútkezelő fennhatósága alá tartozó országút felett, de amíg dolgozik, az ő felelőssége alá tartozik a munkateleppé nyilvánított terület. Ilyenkor a kivitelezők tartanak attól, hogy túl sokba kerülne hirdetés formájában bejelenteni, hogy mi fog történni, lehet, hogy a pontos munkakezdési és befejezési dátumot sem tudták volna előre megmondani, ezért inkább szemellenzőt tesznek, és tűrik a szitokszavakat.

Tegnap azt is szerettük volna tudni, hogy mára végeznek-e a Károlyi úton, mert ha igen, akkor itt megszűnik a torlódás, viszont „átköltözik” a Petei útra, ugyanis elméletileg ott van a következő felhajtó, aminek el kell készülnie. A gyors munkavégzés tétje, hogy holnapra elkészülnek-e mindkét helyen a felhajtókkal, hiszen rengeteg fontos ember mondta azt a közelmúltban, hogy október 15-én át lesz adva a civil és kereskedelmi forgalomnak a szatmárnémeti körgyűrű Petei út és Károlyi út közötti szakasza. De ha mondjuk péntekre nem lesznek meg, akkor talán hétfőre vagy jövő hét péntekre…

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.
Szatmárnémeti

Még mindig gondokat okoz a körgyűrű

Öt évvel ezelőtti kisajátítási ügyek sincsenek máig sem elrendezve.