Szatmárnémeti

Fekete hete volt Szatmár megyének

2021.03.14 - 19:55

Nem látványos gyorsasággal, de továbbra is konstans sebességgel emelkednek Szatmár megyében is a koronavírus-fertőzéshez kapcsolódó számadatok: a hátunk mögött hagyott héten, akárcsak az azt megelőzőn, 451 új esetet regisztráltak, és 123 újratesztelt páciensnek lett ismét pozitív az eredménye (előző héten 137 volt), s bár a gyógyultak száma most sem haladta meg a megbetegedettekét, de inkább közelített hozzá, mint korábban, s ezen a vonalon is jelentős volt az emelkedés, ugyanis 396 páciensnek sikerült legyőznie a kórt (míg egy héttel korábban 348-nak).

Sajnos a múlt héten drasztikusan emelkedett az elhunytak száma, és Szatmár megye a járvány kezdete óta a leggyászosabb hetet tudhatja maga mögött — eddig még soha nem vesztették életüket ilyen sokan (19-en) a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében (míg egy héttel korábban 14-en, azt megelőzően pedig 15-en), és ismét voltak olyan napok, amikor hárman vagy épp négyen távoztak egyszerre a földi világból. A legfiatalabb áldozat, egy alig 39 éves nő szombaton hunyt el, és a zömében 75–92 éves áldozatok mellett négyen (egy 45 éves nő, valamint egy 56, egy 61 és egy 62 éves férfi) a középkorú korosztályhoz tartoztak.

Bő egy hónapja szinte változatlanul ugyanolyan nagyságrendű az elvégzett PCR-tesztek száma, múlt héten 2912 mintát elemeztek (azt megelőzően 2764-et), és felgyorsultabb ritmusban zajlott az oltási kampány is a megyében: az elmúlt héten 3938-an (egészségügyi dolgozók és az oltási kampány második fázisába tartozók vegyesen) kapták meg a koronavírus elleni védőoltást és a második, emlékeztető oltást, míg egy héttel korábban 3864-en.

Közel 800 teszt a hétvégén

Március 14-én 2,2 ezrelék volt Szatmár megye fertőzöttségi szintje, és a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében 10 741 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz a hétvégén 111 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 26-nak lett ismét pozitív a koronavírustesztje. A legfrissebb jelentés értelmében a

Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 50, a szatmárnémeti tüdőkórházban 21, a Nagykárolyi Városi Kórházban 98, míg az Avasfelsőfalui Városi Kórházban továbbra is 48 beutalt koronavírus-fertőzöttet kezelnek — közülük 16-an (négyen a nagykárolyi, 12-en a megyei kórházban) szorulnak intenzív terápiás ellátásra.

Tovább emelkedett a gyógyultak száma, elérve a 9665-öt, ami azt jelenti, hogy újabb 51 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, de sajnos 227-re emelkedett az elhunytak száma: egy alig 39 éves női páciens a nagyváradi Megyei Kórházban, egy 67 éves férfi páciens a nagyváradi Pelican Kórházban, egy 80 éves női és egy 62 éves férfi páciens pedig a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében, s a hatósági közlemény értelmében valamennyien több krónikus betegségben is szenvedtek.

Házi elkülönítésben félszázzal többen, 531-en vannak, az elvégzett tesztek száma pedig 73 861-re emelkedett, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta kiemelkedően sok, 778 mintát elemeztek, amelyeknek a 17,5%-a lett pozitív.

Az elmúlt 48 órában 1206-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 20 652 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig hét esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.

A Szatmár megyei határátkelőknél az elmúlt 48 óra leforgása alatt hétvégiesen sok, 4236 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 708 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták az oltási igazolást, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat.

Szabó Kinga Mária

Fotó: SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.