— A mai fiatalokra nem jellemző a szőlészkedés és a borászat, hiszen ez egy olyan munka, amit nem lehet halogatni egyik napról a másikra, állandó odafigyelést, folyamatos munkát és nem utolsósorban szakértelmet igényel. Hogyan kezdted, mikor választottad ezt a pályát?

— Szatmárnémetiben születtem, édesapám túrterebesi, édesanyám kovásznai. Édesapám hobbi szinten kezdett el foglalkozni a szülőtermesztéssel és a borkészítéssel 2005-ben. Kapcsolatba került a krasznabélteki borászokkal, és megkedvelte ezt a foglalkozást. Akkor még volt fő foglalkozása, a szőlőtermesztéssel szabadidejében foglalkozott. Telepített ötven ár szőlőt a túrterebesi hegyen. Nem volt idegen számára a szőlőtermesztés, hiszen gyerekkorában ebben nevelkedett, nagyapám és dédapám is szőlősgazda volt. Apám első telepítése saját befektetésből valósult meg, utána lehetőség adódott európai uniós források lehívására, így most hat hektár területen termesztünk szőlőt.

— Te mikor kapcsolódtál be ebbe a munkába?

— Gyerekkoromban szüleimmel részt vettem mindenféle mezei munkában, szüleim nagyon észszerűen vontak be ebbe, nem parancsoló módban mondták, hogy megyünk krumplit vagy kukoricát szedni, hanem megpróbáltak kíváncsivá tenni, ami többnyire sikerült. Édesapám mindig azzal csalogatott, hogy menjünk fel a szőlőbe, s ha lesz kedvünk, csinálunk valamit, ha nem lesz, visszajövünk. Érettségi után elvégeztem a szakácsiskolát, majd tanultam turizmust Nagyváradon.

Miután hazajöttem, el kellett döntsem, hogy mivel szeretnék foglalkozni a továbbiakban. Mivel nem láttam magam előtt nagy lehetőségeket, úgy döntöttem, hogy édesapám mellé állok, és elkezdek szőlészkedni. Amikor édesapám látta, hogy komolyan gondolom ezt, 2011-ben letettünk egy uniós pályázatot két hektár terület szőlővel való betelepítésére. Ehhez elő kellett készíteni a talajt, és el kellett végezni a szükséges munkálatokat.

— Úgy tűnik, nem bántad meg, sőt, egyre lelkesebben végzed ezt a munkát. Mondhatjuk azt, hogy megtaláltad az életcélodat?

— Számomra fantasztikus érzésnek tűnik kint lenni a természetben, ott megpróbálni pozitív irányba befolyásolni a környezet alakulását. Nem jó az, ha az ember beleszól a természet dolgaiba, de jó látni, amikor egy bokros, bozótos, elhanyagolt domboldal életre kel és hasznossá válik. Engem megnyugtat és feltölt a szőlőben végzett munka. Az is biztat, amikor látom a hatvannyolc éves édesapámat, hogy milyen erős benne a tenni akarás és a munkakedv, ilyenkor én is igyekszem nem csak a lépést tartani vele, hanem megmutatni, hogy többre vagyok képes, és lehet rám számítani.

Amikor széttekintek a tágabb környezetemben, látom, hogy milyen nagy igény van a borturizmus fejlesztésére, bekapcsolódni egy-egy turistahálózatba, megismertetni a munkám eredményeit stb. Jelenleg tíz-húsz személyes csoportok fogadását tervezzük, ezen csoportok tagjai megnézhetik a szőlőhegyet, megkóstolhatják a borokat stb. Megpróbálunk úgy bekapcsolódni a borturizmusba, hogy ne lépjük túl azokat a határokat, melyeket egy hat hektáros borosgazda megengedhet magának. Arra törekszem, hogy minőséget vigyek be édesapám munkájába és a borokba. Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy akik megkóstolták az általunk készített borokat, folyamatosan visszatérnek, és keresik azt a fajtát, amit megszerettek, de kipróbálnak más fajtákat is.

— Milyennek ígérkezik az idei szőlőtermés?

— Az idei év eléggé különlegesnek tűnik az elmúlt évekhez hasonlítva. A nem igazán kedvező időjárás ellenére késett a virágzás, a hajtás. A március-áprilisi hidegek késleltették a vegetáció beindulását, a természetnek viszont van egy olyan tulajdonsága, hogy igyekszik utolérni önmagát, megpróbálja bepótolni a lemaradásokat. Nagyon jó termésre számítunk, ritkábbak a hajtások, mint máskor, viszont ez jó abból a szempontból, hogy kevesebbet kell eltávolítani. A szőlősgazda el kell döntse, hogy több bort szeretne-e, ami nem eléggé erős, vagy kevesebb termőágat hagy meg, hogy a bor minőségi legyen zamatában és alkoholtartalmában.

Elek György