Egyre kevésbé dominál a piros Szatmár járványügyi térképén, átveszi a helyét a sárga, de még inkább a zöld: már csak 11 település esik piros besorolás alá, de egyikőjük indexe sem haladja meg az 5 ezreléket — Szaniszló (4,88), Csaholy (4,69), Csomaköz (4,55), Tasnád (3,92), Remetemező (3,64), Majtény (3,58), Szatmárnémeti (3,46), Nagykároly (3,39), Szamosdob (3,32), Szilágypér (3,22), Piskolt (3,18) —, kilenc területi-közigazgatási egység sárga, 41 pedig zöld (vagyis 1 ezreléknél kisebb a fertőzöttségi szint), míg négy településen egyetlenegy fertőzöttet sem regisztrálnak, s így fehér.
Március 1-jén Szatmár megyében a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében 31 444 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt is jelenti, hogy az előző adatközlés óta mindössze 11 új esetet jegyeztek, az újratesztelt páciensek közül pedig kilencnek lett ismét pozitív az eredménye, és senki nem vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.
Tovább, félszáz alá csökkent az intézményes egészségügyi ellátást igénylő fertőzöttek száma: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 24, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban 3, míg a Nagykárolyi Városi Kórházban 15 koronavírusos beteget kezelnek, a szatmárnémeti tüdőkórházban pedig egyet sem, míg intenzív terápiás ellátásra 5 páciens szorul — a hivatalosan nyilvántartott aktív fertőzöttek száma 877, és közülük a legtöbbet, 408-at Szatmárnémetiben, illetve 81-et Nagykárolyban jegyeznek.
Házi vagy intézményes karanténban 361-en vannak (a külföldről zöldigazolvány nélkül hazaérkezettek és direkt kontaktszemélyek), házi elszigeteltségben pedig 840-en (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek).
Az elvégzett tesztek száma 255 414, s az előző adatközlés óta decens számú, 872 mintát elemeztek (195 PCR- és 677 antigéngyorsteszt nyomán), és ezek 2,5%-a lett pozitív.
Az elmúlt 24 órában 50-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát — 13-an az első, míg 17-en a harmadik dózist —, és ezzel a hatóság számítása szerint a megyében 133 048 szatmárit immunizáltak.
A megyebeli határátkelőknél az elmúlt 24 órában is megnövekedett volt a forgalom, 5077 utazó lépett az ország és a megye területére, és közülük 350 utasnak kellett karanténba vonulnia.
Szabó Kinga Mária