Szatmárnémeti

Egy új esetet regisztráltak

2021.06.23 - 19:26

A gyógyultak száma továbbra is 12 596, az elhunytaké változatlanul 373 — ami egyben azt is jelenti, hogy immár tizenkettedik napja senki nem vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

Még inkább csökkent az egészségügyi intézményekben ápolt koronavírusos páciensek száma is: mindössze 3 beteget ápolnak a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, s hosszú idő után teljesen kiürült az intenzív terápiás osztály, senki nem szorul ilyetén kezelésre.

Házi vagy intézményes karanténban 373-an vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben az előző naphoz viszonyítva kétszer többen, 11-en (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik). Az elvégzett tesztek száma 106 870, vagyis az előző adatközlés óta igencsak sok, 411 mintát elemeztek, s ezek alig 0,25%-a lett pozitív.

A sok pozitívum mellett akad azért negatívum is, hiszen továbbra sincs tisztázva, pontosan hány Szatmár megyei lakost is oltottak be eddig — a közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 24 órában 567-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 82 344 személyt immunizáltak (ha azonban összeadjuk az előző adatközlésben szereplő számot az azóta beoltottakéval, a végeredmény 83 492).

A megyebeli határátkelőknél az elmúlt 24 órában 2124 utazó lépett az ország és a megye területére, s alig 8 személynek kellett karanténba vonulnia. Sz. K. M.

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.