Hatalmas bakugrásokkal emelkednek Szatmár megyében a számok: vasárnap már 246 igazoltan koronavírus-fertőzött személyt tartottak nyilván hivatalosan — azaz hétvégén 21 új esetet regisztráltak. Az újratesztelt betegek közül tizenkét páciensnek lett ismét pozitív az eredménye — tudatta közleményében a közegészségügyi igazgatóság.
A gyógyultak száma továbbra is 102, az elvégzett teszteké 18 202, a letesztelt személyeké pedig 12 211, s házi elkülönítésben is már 253-an vannak — azaz 64 személlyel többen, mint pénteken.
Aggodalomra adhat okot, hogy míg a szomszédos megyékben az új esetek száma csökkenő tendenciát mutat, addig a hónapokon keresztül követendő példaként emlegetett Szatmár nagyon „rákapcsolt” — s igaz ugyan, hogy országos viszonylatban per pillanat még mindig nálunk van a legkevesebb koronavírusos, önmagunkhoz viszonyítva azonban igencsak gyors iramban és szinte tömegesen fertőződnek meg a szatmáriak. (A megfogalmazás valóban erős, de távolról sem pánikkeltő célzattal használt, csak a — hivatalos adatokra támaszkodó — realitásra szeretne rávilágítani, hiszen nálunk még a járvány krízishónapjainak minősített március-májusban is két-három új esetet regisztráltak néha, s azt sem egyik napról a másikra, sőt, volt olyan időszak is, amikor hetek teltek el egy-egy új megbetegedés regisztrációja között — mindezek tükrében igenis lehet tömeges fertőzésnek minősíteni a hétvége alatti 21 friss esetet).
A vasárnapi adatok értelmében régiónkban most is Biharban regisztrálták a legtöbb, 31 friss fertőzést, ám számuk jóval alacsonyabb, mint az elmúlt hetekben, amikor naponta félszáz, illetve annál is több új megbetegedés volt, az összesetszám pedig elérte a 2022-t; Máramarosban 12 új esettel 988-ra, a Szilágyságban 9 új esettel 319-re, Beszterce-Naszód megyében pedig 10 új esettel 1089-re emelkedett a megfertőződöttek száma.