Sport

Édesanyja nyomdokain: Igna lánya dobogóra állt

2021.12.20 - 16:39

Terely Mihály edző kérdésünkre elmondta, hogy most már „haza jár” a hagyományos évzáró viadalra, hiszen az elmúlt közel 25 évben mindig képviselve volt az Unio SK ezen a megmérettetésen. 
A hagyományos szánkózás idén sem maradhatott el, hiszen a Hargitában már volt hó, így a szatmári judokák összeköthették a kellemest a hasznossal. Ez utóbbi, vagyis a „hasznos” idén is szépen csillogó érmekben teljesült ki: a 11 éveseknél Orosz Erin (44 kg) zárt az első helyen, a 10 évese megmérettetésén pedig Thiruvadi Alesszia (36 kg), Tóth Zalán (30 kg), Borka Elias (42 kg) és Maya Dienes (57 kg) állhattak a dobogó legfelső fokára. Ugyanebben a korosztályban szerzett ezüstérmet Oroszi Stefánia (27 kg), míg Terely edzőtársának, Ramona Ignának a lánya, Sorana Pal-Igna a 9 éven aluli korosztály 30 kilogrammos súlycsoportjában, első nagy versenyén ezüstérmet szerzett. 

Pesek Attila

Ajánljuk még a témában:

Sport

Cselgáncs: aranyérem-eső a szatmáriaknak két versenyen is

Newaza-viadalban győzedelmeskedett Grebúr Kevin, huszonhárom érem az Aranykupán.
Sport

Cselgáncs: aranyérmet szerzett Tóth, Oros és Dihenes ezüstöt

Terely Mihály tanítványai Bánffyhunyadon remekelt.
Sport

Cselgáncs: világkupán remekelt Gorguet Madeline

Történelmi bronzérem, olimpiai remények!