Sport

Rangos európai elismerést kapott Marian Halas

2026.09.06 - 18:38

Szeptember 3. és 6. között a montenegrói főváros, Podgorica ad otthont az Európai Judo Szövetség (EJU) junior Európa-bajnokságának, amelyen egyéni és csapatversenyben mérik össze tudásukat a kontinens legjobb fiatal judósai. 

A rangos kontinensviadalra mindössze 12 európai játékvezető kapott delegálást, köztük a Szatmárnémeti Olimpia VSK edzője, Marian Halas, aki játékvezetőként vesz részt a bajnokságon. A meghívás önmagában is komoly szakmai elismerés, hiszen a bírói keretbe Európa legjobbjai közül választották ki a szakembereket.

A podgoricai esemény azonban nemcsak a versenyzés miatt marad emlékezetes a szatmári szakember számára. Szeptember 4-én került sor a hagyományos „Family Dinner” gálára, amelynek keretében az EJU különböző szakmai elismeréseket ad át az arra érdemes sportolóknak, edzőknek és játékvezetőknek. 

Az est egyik díjazottja Marian Halas volt, aki átvehette a „Most Progressive European Male Referee of 2025” elismerést. A díjat a 2025-ös évben nyújtott kiemelkedő fejlődésének és teljesítményének elismeréseként ítélték oda számára. 

„Ez a díj nagy önbizalmat ad, ugyanakkor még nagyobb felelősséget is jelent számomra az előttem álló úton. Továbbra is az a célom, hogy megszerezzem a kvalifikációt a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpiai játékokra” – nyilatkozta Marian Halas.

A szatmári szakember számára a nemzetközi program hamarosan folytatódik: következő játékvezetői megbízatása a budapesti Grand Slam, amelyet szeptember 11. és 13. között rendeznek meg.

„Ezúton is szeretném megköszönni a családomnak, valamint mindazoknak, akik támogatnak és mellettem állnak ezen az úton. Nagyon sokat jelent számomra, hogy ebben a »utazásban« ilyen sokan hisznek bennem” – tette hozzá Marian Halas.

A mostani elismerés újabb fontos mérföldkő a szatmári judó életében, és egyben visszaigazolása annak a szakmai munkának, amelyet Marian Halas a hazai és a nemzetközi tatamin egyaránt végez. 

Közlemény

(Fotók: Szatmárnémeti Olimpia VSK)

Ajánljuk még a témában:

Sport

Az FC Bihor ellen bizonyíthat az Olimpia VSK

Az FC Bihor ellen természetesen nehéz feladat vár az Olimpia VSK-ra, de a szatmári együttes számára egy jó teljesítmény és egy kedvező eredmény komoly lendületet adhatna a folytatásra.