Az ősi szokásnak megfelelően Szent György nagyvértanú napján a görögkatolikusok búzaszentelést végeznek.

A Szent Liturgia végeztével kivonulnak a mezőre és a négy égtáj felé mondott könyörgésekben kérnek áldást a szántóföldjeikre, szőlős- és konyhakertre, gyümölcsösre, összes mezei és kerti veteményeikre és ültetvényeikre.

Azért fohászkodnak, hogy az Isten tartson távol tőlük minden „égi háborút, felhőszakadást, vízáradást, fagyot, jégverést, fergeteget s veszedelmet” s minden ártalmas férget, kártékony állatot.

Legyen bőséges az aratás és gazdag termés a fák gyümölcseiben, valamint dús hozam azokban, amihez a kedvezőleg mérsékelt levegőváltozás is elengedhetetlen.

Észak felé fordulva a gonosz lélek ártó hatalma ellen szól az ima; kelet felé fordulva azért imádkoznak, hogy áldja meg az Úr a kezdetet és a vetést; dél felé fordulva, hogy a déli nap melege érlelje meg a föld gyümölcseit; végül nyugat felé fordulva, hogy a megnyugvás örömét és a célhoz érkezés kegyelmét is elnyerjék a hívek.

Ezt megünnepelendő ragaszkodnak hasonló módon a nagypeleskeiek, hogy amennyiben lehetséges megtartják őseiktől örökölt hagyományukat. Ebben az évben is kimentek a templomhoz legközelebb lévő búzaföldre és az előírásoknak megfelelően tartották meg a Szent György-napi búzaszentelést.

Népszokások és egyházi tradíciók fonódnak egybe ezen a napon. A búza az élet kenyerének az alapja, az egyik legfontosabb gabonanövény. A György-napi kapcsolat a szent Georgiosz nevének jelentéséhez köthető, ami azt jelenti magyarul: földműves. Akinek földje van, jól tudja, hogy nem elég a szakértelem, nem elég a jó időzítés, hanem kell Isten áldása a munkára a gazdag termés érdekében. A legenda szerint ezen a napon Szent György vértanú lóháton bejárja az erdőt, mezőt, s mindent megújít. Nem véletlenül van a templomi harangok közül is egy Szent György tiszteletére szentelve, hisz ezt azzal a célzattal tették annak idején, hogy éberebben riassza el a nyári viharokban dúló sárkányokat.

A megszentelt és hazavitt búzaszálak a családi otthon keresztje vagy ikonok mögé tűzik a hívek. Sokan a temetőbe is visznek belőle szeretteik sírjára, mások az állatoknak is adnak belőle, a kislibák eledelébe vágják apró darabokra, hogy részesítsék őket védelemben. Egyesek a hazavitt búzaszála egy részét elteszik, és ha a gyerek megbetegszik, belefőzik a teába, amellyel a fájós részeket borogatják. Van aki a négy égtáj felé történő szenteltvízzel meghintett földből is visz egy kis maréknyit otthonába.

A teljes élet tartozéka

A nagypeleskeiek tudatosan őrzik a vallási és népi hagyományokat, elengedhetetlennek tartják azoknak napról napra, ünnepről ünnepre történő táplálását és megtartását, hisz számukra az egészséges és teljes élet fontos tartozéka.

Tudatában vannak annak, hogy sok hagyomány sorsa sajnos a fejlődéssel járó múltba süllyedés.

De ami őrizzük ezeket emlékezünk elődeinkre és életben tartjuk hitünket.

Pallai Béla, szatmárnémeti-nagypeleskei parókus