Vidék

Görögkatolikus templombúcsú Nagypeleskén

2025.11.10 - 14:15
...az embernek szüksége van erre a belső megújulásra, belső megtisztulásra.

Pallai Béla görögkatolikus parókus invitálta a gyülekezetet, elöljárókat és paptársakat szombaton, november nyolcadikán délután öt órára a nagypeleskei templomba, Szent Mihály és Szent Gábor főangyaloknak, a templom védőszentjeinek áldozni a templombúcsún.

hirek/2025/nov/szent-miklos-templombucsu-nagypelesken-3.JPG

Az ünnepi misét Kozsán István mikolai parókus celebrálta, de a házigazda az oltárnál üdvözölhette még Nagy Csongort Csedregből, Stan Zsoltot a szatmárnémeti Keresztelő Szent János Születése Templom részéről, Kudla Györgyöt Sárközújlakról, Vadas Krisztiánt Nagykárolyból és Gorcsa Györgyöt Tokajról. A szent liturgiát megtisztelte jelenlétével Béres Antal, a község polgármestere is.

hirek/2025/nov/szent-miklos-templombucsu-nagypelesken-2.JPG

Kozsán ünnepi szónoklatában katarzisnak nevezte azt, mikor az ember megérzi az isteni jelenlétet, és érzi, hogy szüksége van egy belső megtisztulásra, vétkeinek meghalására. „Amikor az ünnepség kezdetén a templomba bevonultunk, láttam, hogy ebben a templomban milyen szépen járulnak Szent Jónáshoz a hívek, hiszen érzik, hogy az embernek szüksége van erre a belső megújulásra, belső megtisztulásra és a bűnbánat szentségében újra erőt tudnak meríteni, és belsőleg megvilágosodni.” - közölte tapasztalásait a pap.

hirek/2025/nov/szent-miklos-templombucsu-nagypelesken-5.JPG

„Isten igéjéből táplálkozva megmutatkozik az a küldetés, amely szolgáló szeretet, amely szeretetnek soha nem lesz vége, és a szolgáló szeretetben tudjuk egy szájjal, egy szívvel dicsőíteni Jézus Krisztust, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” – fogalmazott Kozsán.

hirek/2025/nov/szent-miklos-templombucsu-nagypelesken-8.JPG

A liturgiát követően Pallai Béla nem mulasztotta el köszönteni Kozsán Istvánt huszonöt éves papi évfordulója alkalmából, ajándékot is átnyújtva neki, folytatva azt a szokást, hogy „aki Peleskére jön, nem távozik üres kézzel!” Virágcsokrot kapott a papfeleség is és azok a nagypeleski asszonyok, akik feldíszítették az ünnepre a templomot.

hirek/2025/nov/szent-miklos-templombucsu-nagypelesken-9.JPG

A híveket Mária-pogácsa és miroválás várta, a távozók a helyiek által készített finomságokkal teli, terített asztalt találtak a templomkertben.

Princz Csaba
(A szerző felvételei)
 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Halálig hinni egy eszmében - KÉPGALÉRIA

Két helyen is fejet hajtottak pénteken a 177 évvel ezelőtt fellobbant forradalmi szikra és annak csiholói előtt, Nagypeleskén és Lázáriban is koszorúk kerültek a Petőfi szobrok talapzatára.
Szatmár megye

Schengenbe tekertek az EKE kerekesei

Megnyíltak a határok, nem nézhették ezt tétlenül a biciklisek.
Szatmár megye

Határnyitások: "Visszakaptunk valamit a történelemtől!" — KÉPGALÉRIA

Január elsejei hatállyal közúton is megszűntek a határellenőrzések Románia és Magyarország között.