Feltámadt Krisztus! - Valóban feltámadt! 

Húsvét van! A legnagyobb és legfontosabb ünnepünk, az egyházi évünk középpontja, annak motorja. Ilyenkor még a hitét rendszertelenül megélt és vallását kevésbé gyakorló hívőt is vonzza a templom ünnepi légköre. Jelképek, előképek és szokások kavalkádja elevenedik meg (bárány – áldozat, Pászka – átmenet, hímes tojás – életre való ébredés), mégsem alacsonyítható egyszerű hangulat-ünneppé.
Nem csupán érzelmi, csak a lélekben átszellemült spirituális kedélyállapotot kell keresni a különleges szokások és hagyományok között, hanem a saját magunk hitét kell felfedezni, megélni minden egyes személyes húsvétban.
Húsvéti hitünk a valóságban gyökerezik: újjászületés, újjáéledés és megigazulás, ahogy Szent Pál tanítja, de ugyanakkor Szent János szerint megdicsőülés is. Átmenet a halálból az életre, a pusztulás, a romlottság, a békétlen világból a győzelem, a dicsőség világába. Az elveszettség nyomasztó érzése és a Feltámadottal való újratalálkozás örömének megtapasztalása ez az ünnep. Krisztus feltámadása az elveszíthetetlen és örök élet kezdete, nélküle a mi hitünk hiábavaló.

Ha az Ószövetség lapjain kutatva keressük a húsvét eredetét, akkor már a Kivonulás könyvében rátalálunk arra, hogy „ha gyermekeitek megkérdeznek benneteket: miféle szertartás ez, akkor így feleljetek: Ez a húsvéti áldozat az Úrnak, aki Egyiptomban elhaladt Izrael fiainak háza mellett, amikor lesújtott az egyiptomiakra, és a mi házainkat megkímélte.” Erre a nép meghajolt, és leborult.” (Kiv 12,26-27)

Az áldozat szent dolog, ajándék. Krisztus áldozatának előképei között, Ábel bárányáldozatán túl, az egyik legbeszédesebb Ábrahám története, amikor ő fiát viszi feláldozni. Teljes hitből fakadó cselekedet az engedelmesség oltárán. Biztosra vette, hogy Isten képes feltámasztani a fiát, és visszakapja (Vö.: Zsidókhoz írt levél).
Az átmenet előképe – ami számunkra a halálból az életbe történő átlépést hirdeti –, nem más mint az egyiptomi kiszabadulás után, a Vörös tengeren történő átvonulás beteljesedése. Ami akkor az ószövetségi nép megváltását jelentette, számunkra ma Krisztussal, az új és örök szövetség pecsétjének biztosítéka. Az életre történő feléledés Jónásnak a cethalból való megmenekülésében fedezhető fel. Amíg Jónás engedetlen viselkedése és az ő küldetése megtérésre szólított, addig Jézus önkéntesen jön, hogy az üdvösségre térítsen bennünket.

Húsvét, hitünk alapja, az örök élet reménye, Jézus Krisztus megváltó halálának és feltámadásának emlékünnepe. A negyven napos böjt után egyrészt visszatérés a hús fogyasztásához, de utalás a feltámadásra, a szentáldozásban való részesülésre is. Az értünk feláldozott Isten Fiában történő részesülés nem más, mint az örök élet kezdete. Átjutottunk a halált hozó bűnből az életre, részesülhetünk az áldozati Bárányból, aki az örök élet zálogát kínálja annak aki hittel közeledik az üdvösség forrásához.

Föltámadt Krisztus! Valóban föltámadt!
Áldott húsvétot kívánunk mindenkinek!

Pallai Béla
szatmárnémeti görögkatolikus parókus