Belföld

Bukarestben enyhítenek a járványügyi korlátozásokon

2021.01.22 - 19:30

A sürgősségi helyzetek helyi bizottsága pénteki döntése értelmében - ha a hétvégén nem rosszabbodik a járványhelyzet - hétfőtől kinyithatnak a vendéglők, a színházak és a mozik, de csak kevesebb mint harmadannyi vendéget, illetve nézőt fogadhatnak, mint a férőhelyeik száma.

A bizottság annak ellenére hozta ezt a döntést, hogy Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter a testületnek küldött levelében a korlátozások fenntartása mellett érvelt. Többek között arra is hivatkozott, hogy pénteken újabb két esetben azonosították a fővárosban a vírus Egyesült Királyságból elterjedt, a korábbinál jóval fertőzőbb változatát. Egyik fertőzött sem járt külföldön az elmúlt időszakban, ami arra utal, hogy az országban is terjed a veszélyesebb vírusváltozat.

Az elmúlt napokban tovább javult a járványhelyzet Romániában, már csak Temes és Kolozs, valamint a fővárost körülvevő Ilfov megyében haladja meg a hármat az ezer lakosra számított fertőzések száma. A megyék közel kétharmada másfél alatti fertőzöttségi rátával már a zöld besorolásba került. A székelyföldi Hargita megyében csupán 11, Kovászna megyében pedig mindössze 18 új fertőzést diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában.

Pénteken nyolcezer alá esett a kórházakban ápolt koronavírus-betegek száma, az intenzív terápiás osztályokon kezelt betegeké pedig ezer alá csökkent. Legutóbb október negyedikén kezeltek nyolcezernél kevesebb fertőzöttet a kórházakban, és november 3-án volt ezer alatti a súlyos esetek száma.

Pénteken közel 2700 új esetet jelentettek be, ami ötszázzal kevesebb, mint az elmúlt két hét átlaga. A pénteken bejelentett 74 halálos áldozat is kevesebb, mint az utóbbi 14 nap napi elhalálozásainak az átlaga (82). Március óta Romániában 706 475-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 17 628-an haltak meg a járvány következtében. 

MTI

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.