Minden eddigitől eltérő módon zajlott az iskolai év utolsó szakasza, eltért az eddigiektől a nyolcadikosok képességvizsgája, az érettségi, és eltérő módon szervezik meg a felvételiket is. Szintén az eddigiektől eltérő módon indul majd a következő tanév is. A román tanügyi rendszer sohasem volt kiszámítható, miniszterek, tanfelügyelők, iskolaigazgatók váltották egymást, sosem lehetett tudni, mi lesz holnap vagy holnapután, most viszont semmit sem lehet tudni a következő tanévről.
Kallós Zoltán, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese kérdésünkre elmondta, hogy a következő tanévvel kapcsolatos dolgokról a szaktárca dönt, s eddig semmilyen konkrét döntés nem született. Azzal kapcsolatosan, hogy ősztől csökkentik az osztályok létszámát, a főtanfelügyelő-helyettes elmondta, hogy nem igazán van rá megoldás. Ahhoz, hogy egy osztályban maximum tizenöt tanuló legyen, szét kell választani az osztályokat, a tanároknak két órát kell tartaniuk, s akkor két órát kell nekik kifizetni, és az sem biztos, hogy az iskolákban tudnak az elvárásoknak megfelelő termet biztosítani. Van olyan elképzelés is, hogy a diákok egy része az osztályteremben lesz, a másik része otthonról online kapcsolódik be az órákba, de ez is csak elképzelés. Amíg a minisztériumban nem születnek konkrét intézkedések, addig megyei szinten nem lehet semmilyen lépést tenni — magyarázza Kallós, rámutatva arra is, hogy miközben a címzetes állásra pályázó tanárok vizsgája június 18-án kellett volna hogy legyen, azt felfüggesztették arra hivatkozva, hogy a vészhelyzet miatt nem lehet vizsgát tartani, most pedig megint arról beszélnek, hogy mégis lesz vizsga. Ez is jól mutatja, hogy akkorra a zűrzavar, hogy nem lehet tudni, mi lesz holnap vagy holnapután.
Az online oktatás hatékonyságát abban lehet mérni, hogy milyenek a képességvizsga és az érettségi eredményei — véli a főtanfelügyelő-helyettes. (Nem csak az online oktatás következménye a jó eredmény, hiszen a második félév közepéig ezek a tanulók hagyományos módon tanultak.) Szatmár megye országos szinten a hatodik helyen van, tizenöt éve nem voltak ilyen jó eredmények a képességvizsgán. Természetesen az eredményeket befolyásolta az is, hogy a diákok milyen eszközökkel rendelkeztek, milyen szinten tudtak bekapcsolódni az online órákba. Vannak az online oktatás melletti és vannak ellenérvek is, vannak olyan helyek is a megyében, ahol internet sincs.
Szatmár megyében egyébként tizenkét-tizenhárom szakképzetlen pedagógus van a közel négyezerből, ezen a téren tehát nincs gond, ma már azok a tanítók, tanárok is alkalmasak az online oktatásra, akik eddig nem sokat foglalkoztak az internettel, állítja Kallós, aki bízik abban, hogy az ősztől induló magyar tagozatos osztályok megtelnek — az előkészítő osztályokból lesznek kisebb létszámúak —, és a nehézségek ellenére is jól indul majd az új tanév.
Elek György