Nagyon szigorú intézkedésekre van szükség a jelenlegi járványhelyzetben, ezért szankcióban részesülnek azok, akik nem tartják be a szabályokat - jelentette ki Klaus Iohannis államelnök csütörtökön.
Klaus Iohannis államfő szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja - köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - szándékosan idézett elő egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát.
A következő két hétben 'fokozatosan nőni fog' a koronavírus-fertőzöttek száma, a kormány és az egészségügyi minisztérium pedig a járvány által leginkább sújtott vidékek kórházainak, illetve az ezekkel szomszédos megyék egészségügyi intézményeinek a felkészítésén munkálkodik - jelentette ki Nelu Tătaru egészségügyi miniszter csütörtökön.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1356 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 49.591-re nőtt a fertőzöttek száma - közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Egy, az 112-es sürgősségi számra történt bejelentés szerint bombát helyeztek el a bukaresti polgármesteri hivatal épületében - közölte csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Amennyiben a COVID-19-pandémia nem súlyosbodik, szigorú intézkedések betartása mellett meg lehet szervezni a szeptemberi helyhatósági választásokat - jelentette ki szerdán Klaus Iohannis államelnök.
A kormány fel fogja hatalmazni a megyei vészhelyzeti bizottságokat annak eldöntésére, hogy bevezetik-e a kötelező maszkviselést nyílt tereken is, bizonyos időintervallumokban, ha sok ember gyűl össze egy helyen - nyilatkozta a szerdai kormányülésen Ludovic Orban.
Az országos katasztrófavédelem vezetője, Raed Arafat úgy nyilatkozott a szerda esti kormányülést követően: elfogadták a veszélyhelyzet meghosszabbítását előíró 2020/553-as kormányhatározat 2-es és 3-as csatolmányának módosítását.
Jövő héten megbeszélést tart az új tanév megnyitásának lehetséges forgatókönyveiről Ludovic Orban kormányfővel, Monica Anisie oktatási miniszterrel és más, az oktatás területén illetékes miniszterekkel - jelentette be szerdán Klaus Iohannis államelnök.
A szerdai kormányülésen megvitatandó sürgősségi kormányrendelet-tervezet értelmében szeptember elsejétől első lépésben 20%-kal nőne a gyerekpénz.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat