Tizennyolc megye 123 településén volt szükség az elmúlt 24 órában a katonai tűzoltók közbelépésére a rossz idő (viharos erősségű szél, hófúvás, masszív havazás) okozta károk elhárítására. Kilenc országútszakaszon és 44 megyei úton nem lehet közlekedni a hó miatt.
A holokauszt kemény leckéje újra és újra emlékeztet arra, hogy mi történik akkor, ha a többség nem foglal állást a 'társadalom számára mérgező eszméket' hirdető egyének vagy csoportok ellen – hangsúlyozta Nicolae Ciucă miniszterelnök pénteken.
Három környezetvédő szervezet felszólította a román mezőgazdasági minisztériumot, hogy vonja vissza a kukorica, napraforgó és cukorrépa vetőmagok vegyszerrel való kezelésének engedélyezését.
A Román Postán keresztül juttatják kedvezményezetteikhez a kormány által biztosított energiakártyákat — az utalványokat kézbesítő postásokat optikai leolvasókkal látják el, a pénz pedig február 20-án érkezik.
„A pénzből sosem elég” mondást támasztja alá annak a suceavai onkológusnak az esete, aki egy hét alatt 62 daganatos betegtől kért pénzt receptért, kezelésért. Háromezer eurónál is nagyobb volt a fizetése ennek az osztályvezető főorvosnak.
Van aki elrejtőzik, ha vihar közeleg, van aki szélmalmot épít. A változás változást hoz, a nehéz helyzetbe került vállalkozásokkal egy napon megszületett a biztosítótársaságok munkahely-elvesztési biztosítása.
Ha jön a számla az a baj, ha nem jön, akkor meg az. Ma már óriási szatmári ügyfélkörrel rendelkezik a 2020-ig gyakorlatilag ismeretlen dél-romániai áramtermelő és ezzel csak az a baj, hogy nem küld számlát.
Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) összesen 2,4 millió lej bírságot szabott ki a villamosenergia-elosztó hálózatok üzemeltetőire a fogyasztásmérők leolvasásával kapcsolatos szabálytalanságok miatt - tájékoztatott csütörtökön az intézmény.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint 2022 volt a harmadik legmelegebb év a romániai meteorológiai mérések történetében — az éves átlaghőmérséklet 11,77 Celsius-fok volt, ami 1,55 Celsius-fokkal haladta meg az 1981-2010-es átlagot.
Sajtótájékoztatón jelentette be Mezei János, hogy a bírósági ügyében született kedvezőtlen ítéletet követően lemond az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöki tisztségéről.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat