Az év első hat hónapjában a munkáltatók több mint 160 000 új álláshelyet hirdettek meg, hasonlóan a tavalyi év azonos időszakához. A kiskereskedelem és a szolgáltatások, mint mindig, most is a két legaktívabb munkaadó, de a nyár közeledtével az idegenforgalmi szolgáltatók érezhetően nagyobb teret hódítanak ezen a területen.
Romániában a 16-74 évesek mindössze 28%-a rendelkezik legalább alapszintű digitális készségekkel, a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak pedig mindössze 53%-ban van alapszintű digitális írástudásuk, holott az uniós átlag 69% — ugyanakkor Romániában a második legmagasabb a TIC-diplomások aránya az EU-ban.
Ha jövő héten nem ér véget a tanügyi alkalmazottak általános sztrájkja, számolni kell az országos vizsgák átütemezésének lehetőségével – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján a tanügyminiszter.
Nem hagyják kihasználatlanul a munkavállalók a június 1. és 5. közötti minivakációt - mármint akik olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy az állami szabadnapokon sem kell dolgozzanak, és péntekre is kivehettek szabadnapot - : a legtöbben otthonukhoz közel, mások a hegyekben vagy a tengerparton terveznek szabadságon.
Nem kérnek alamizsnát — a szakszervezetek nem fogadták el a kormány szerdai ajánlatát, amely a pedagógusok bérét bruttó 1000, a kisegítő személyzetét 400 lejjel növelte volna június 1-jétől. A tárgyalások jövő héten folytatódnak, mert „holnaptól keddig szabadnapok következnek, és nem lesz oktatás" …
Klaus Iohannis államfő kezeskedni fog a tanárok által követelt bértábláról szóló politikai megállapodás betartásáért — ugyanakkor az általános sztrájk szerdán is folytatódik, és a szakszervezeti tagság dönti majd el, hogy visszatérnek-e az iskolákba. Iohannis rugalmasságot és felelősséget kér a pedagógusoktól, az oktatáshoz való alkotmányos jog biztosítását, a jegyek lezárását, a vizsgák megszervezését.
Kezdetét vette a gyakornoki szezon, amelynek köszönhetően a vállalatok több mint 4000 helyet kínálnak a pályakezdő fiatalokat célzó programokban, főként az autóipar, az informatika, a mérnöki és a pénzügyek területén.
Aktuálizálta az oktatási minisztérium az előkészítő osztályba történő beiratkozások menetrendjét. A módosításokról szóló miniszteri rendelet rövidesen megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
Eldöntötték: egyelőre marad a jelenlegi koalíció és halasztják a kormányváltást — jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök, Kelemen Hunor miniszterelnökhelyettes és Marcel Ciolacu, a Képviselőház elnöke, a három kormánypárt elnöke péntek reggeli közös sajtónyilatkozatban, és hivatalában marad Ciucă miniszterelnök is a tanügyi sztrájk végéig.
„Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” – ez az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú jelmondata, amelyet Assisi Szent Ferenc egyik imájából választottak a ferences rend 800 éves évfordulója alkalmából. A zarándokok közül sokan már elindultak Csíksomlyóra, akárcsak 900 utasával a Boldogasszony Zarándokvonat, amelyet hagyományosan népzenével és tánccal fogadtak Erdély fővárosában, Kolozsvárt.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat