Belföld

Személyzetet is biztosítanak az új, korszerű bölcsődékbe

2026.05.21 - 16:00
Személyzetet alkalmaznak az RMDSZ programja révén épült új bölcsődékben: a kormány csütörtöki döntésével 859 új állást hoz létre 34 településen, tehermentesítve a fiatal családokat.

Az RMDSZ javaslatára döntött csütörtöki ülésén a kormány: bölcsődei személyzetet alkalmaznak azokban az újonnan megépített, korszerű és környezetbarát bölcsődékbe, amelyeket a Szövetség által elindított program keretében építettek fel és adtak át a közösségeknek Románia különböző településein – hívta fel a figyelmet Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.

Mint ismeretes, 2021-ben az RMDSZ vezette a fejlesztési minisztériumot, amikor elindult a Szent Anna után elnevezett bölcsődeépítési program.

„Azért indítottuk el a bölcsődeépítési programot, mert a fiatal családokat akarjuk támogatni. Tudjuk, hogy gondot jelent a bölcsődei helyek hiánya akkor, amikor a fiatal anyukák a gyermeknevelési szabadság után vissza akarnak térni a munkába, de az állami bölcsődékben legtöbbször nincs elegendő hely. A magánbölcsőde pedig nem mindenki számára elérhető” – mutatott rá Cseke Attila.

A miniszter elmondta: a lakhatási gondok és a bölcsődei helyek hiánya két olyan ok, amely az egyre csökkenő gyermekvállalási kedv mögött áll. 

Az RMDSZ által megalkotott program uniós és kormányzati finanszírozásból épít bölcsődéket. Eddig összesen 68 ilyen bölcsőde készült el, és így 4230 új bölcsődei helyet hoztak létre a kisgyermekek számára. Augusztus végéig összesen 100 ilyen bölcsődét készülnek átadni.

A bölcsődék felépítése mellett azok személyzetének alkalmazásáról is gondoskodnak, illetve szintén az RMDSZ javaslatára született meg a parlamentben az a jogszabály, amelynek értelmében a bölcsődék működési költségeit nem az önkormányzatok, hanem a kormány vállalja.

Márciusban döntött a kormány 23 bölcsőde személyzetének alkalmazásáról. A kormány csütörtöki döntésének értelmében 859 új állást hoznak létre: személyzetet alkalmazhatnak 34 olyan bölcsődében, amelyek elkészültek, vagy már legalább 80 százalékban elkészültek, és hamarosan átadásra kerülnek – zárta nyilatkozatát Cseke Attila.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Belföld

„Járulékos károkat okozna az AUR-ral szövetkezni”

Kelemen Hunor szerint nem lehet a 2028-as parlamenti választásokig stabil kormányzási megoldást találni.
Belföld

Olyan kormány kell, amely 2028-ig stabilan működhet

Kelemen Hunor kevés esélyt lát arra, hogy a pártokkal folytatott első tárgyalási forduló után megalakuljon a kormánytöbbség.
Belföld

A románok többsége az előrehozott választások híve

Ha vasárnap parlamenti választásokat tartanának, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) lenne az első helyen.