Florin Cîţu kormányfő csütörtökön közölte, hogy az első félévben a tervezettnél több pénz folyt be a járulékokból az államkasszába, így csökkent a nyugdíjdeficit.
Arra kérte csütörtökön Florin Cîţu kormányfő a minisztereket, hogy mielőbb számoljanak be a költségvetésük végrehajtásáról. Közölte, hogy 'alapos magyarázatot' vár azoktól a tárcavezetőktől, akiknek a minisztériumában elköltetlen összegek maradtak.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter szerint az oltás az 'egyetlen eszköz' a koronavírus-járvány megfékezésére, és minden egyes személy immunizálása növeli az esélyt arra, hogy jelenléti oktatással kezdődjön a tanév az iskolákban.
A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a veszélyhelyzet további 30 nappal való meghosszabbítását Románia területén - jelentette be Florin Cîţu miniszterelnök.
A legutóbbi tájékoztatás óta 244 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 28.329 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az Európai Unióban 5,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az eurózónában 5 százalékos volt a növekedés - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán ismertetett adataiból.
Románia, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok állandó NATO-képviseletei szerdán tájékoztatták a katonai szövetség tagállamait a Mercer Street elleni, Iránnak tulajdonított támadásról, amelyben életét vesztette egy brit és egy román állampolgár.
Stelian Ion igazságügyi miniszter szerint az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolása és az igazságügyi törvények kiigazítása már a múlté lenne, ha a koalíciós partnerek betartanák a kormányprogramot. A tárcavezető szerint elsősorban az RMDSZ-t illeti bírálat a késlekedés miatt.
Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba úgy véli: ha decentralizálnák a koronavírus elleni oltással kapcsolatos döntéshozatalt, az általa vezetett intézmény megtalálná a megoldást az átoltottsági arány növelésére.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat