Marcel Ciolacu egyetértene azzal, hogy párttársa, Alexandru Rafila legyen a koalíció miniszterelnök-jelöltje - erről csütörtökön beszélt a szociáldemokrata pártelnök.
A járvány és bezártság miatt többszörösére nőtt a gyermekmolesztálások, szexuális bántalmazások száma — országos kampányt indított a rendőrség a kiskorúak szexuális zaklatása ellen.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szerdai közlése szerint az utóbbi 24 órában 3076 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel; 332 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak, ezek közül 76 haláleset korábban következett be.
Bukarestbe látogat csütörtökön Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacokért felelős biztosa. Breton a román államfővel, valamint az ügyvivő egészségügyi miniszterrel és a védelmi tárca vezetőjével is találkozik - közölte az Európai Bizottság bukaresti képviselete.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott szerda este a Digi 24-nek, hogy az intézmény egyelőre híján van 74 ezer alkalmazott decemberi fizetésének, de keresik a megoldást.
A hazai hírtelevíziók egybehangzó jelentése szerint szerdán eredménytelenül végződött a három párt elnökének egyeztetése, majd elnapolták a pártok tárgyalóküldöttségeinek találkozóját is.
A nyáltesztek használata nem igényel egészségügyi szaktudást, sem különleges munkakörülményeket - tájékoztatott szerdán az egészségügyi minisztérium, rámutatva, hogy ezekkel a nem invazív gyorstesztekkel ki lehetne szűrni a tünetmentes, de megfertőződött tanulókat a fertőzés korai stádiumában.
Florin Cîţu ügyvivő miniszterelnök és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt ígérte szerdán, hogy időben kiutalják a decemberi nyugdíjakat és béreket.
Elnökét, Marcel Ciolacut javasolja miniszterelnök-jelöltnek a Szociáldemokrata Párt (PSD).
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat