Klaus Iohannis hétfőn és kedden részt vesz a skóciai Glasgowban az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülésén (COP26) - közölte az elnöki hivatal.
Mindazoknak, akik megkapták a koronavírus elleni vakcinák harmadik, emlékeztető dózisát, új tanúsítványt kell generálniuk. Erről az országos oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) hivatalos Facebook oldalán, a RO Vaccinare platformon számolt be.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt írta vasárnap a közösségi oldalra, hogy pártja nem szavazhat meg egy olyan kisebbségi PNL-RMDSZ kormányt, amelynek a programja a román állampolgárok bevételeinek csökkenéséhez vezetne.
Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség egy, a jelek szerint erőszakos halált halt 5-6 éves kislány ügyében. A kislány holttestét vasárnap reggel találták meg Aradon, egy temető közelében.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) vasárnapi közlése szerint az utóbbi 24 órában 7424 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, és a koronavírussal összefüggésbe hozható 427 halálesetet regisztráltak.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szombati közlése szerint az utóbbi 24 órában 12.106 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, és a koronavírussal összefüggésbe hozható 413 halálesetet regisztráltak.
Ma nyújtja be a parlamentbe a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Nicolae Ciucă kormányának programját és miniszterjelöltjeinek listáját. Ezt megelőzően a PNL országos politikai bürója hagyja jóvá a programot és a kormánynévsort. A Szövetségi Képviselők Tanácsa pénteki ülésén döntött az RMDSZ miniszterjelöltjeiről.
Az RMDSZ közbenjárásának köszönhetően azonnali hatállyal karanténmentes a határátlépés Romániába mindenki számára, akinek oltásigazolványa van, függetlenül attól, hogy milyen oltóanyagot választott. Így a Magyarországon beoltott személyekre általánosan vonatkozik a karanténkivétel – hívta fel a figyelmet Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Kisebbségi PNL–RMDSZ-kormány számára kér bizalmat a parlamenttől Nicolae Ciucă kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt — döntötte el pénteken a PNL végrehajtó bizottsága.
Összesen 30 új afrikaisertéspestis-gócot azonosítottak október 22-28. között Romániában, a legtöbbet Ialomiţa (9 góc), Bihar (3), Buzău (3) és Iaşi (3) megyében, közölte pénteken az Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVA).
A múlt évben 41,3 százalékos volt az adóbevételek GDP-hez viszonyított átlagos aránya az Európai Unió tagállamaiban, enyhén magasabb a 2019-ben jegyzett 41,1 százalékos aránynál - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közölt adataiból.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat