Hibának tartja a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, hogy az intézmény nem adta át a rendszerváltás utáni első években a kommunista titkosrendőrség archívumát a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanácsnak (CNSAS). Eduard Hellvig szerint ez megnehezítette az ország demokratizálódását.
A Romániába érkező turisták karanténba helyezése elkerülhető lenne az országba való belépéskor végzett antigén gyorsteszttel - véli a Romániai Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) elnöke.
Kedd reggel 10 óráig több mint 105.600 személy töltötte ki a digitális beutazási adatlapot (PLF) a https://plf.gov.ro platform üzembe helyezése óta - tájékoztat a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) adataira hivatkozva a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) keddi közlése szerint az utóbbi 24 órában 826 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 88 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.
Referendumot tartanak a tanintézetekben a szakszervezetek annak eldöntésére, hogy figyelmeztető vagy általános sztrájkba lépnek januárban a tanügyi alkalmazottak, ha nem kapják meg a törvény által előírt béremelést.
Ingyenes utalványokat juttatna a kormány a vállalatoknak a koronavírustesztek elvégzéséhez. Az egészségügyi miniszter szerint ez segítene a gazdasági szereplőknek alkalmazkodni a Covid-igazolvány bevezetése kiváltotta új helyzethez, és elősegítené a járvány terjedésének fékezését.
A szállításügyi minisztérium hétfőn abban állapodott meg a vasutas szakszervezetekkel, hogy a Román Vasúttársaság (CFR) alkalmazottainak alapbérét a 2022-es fogyasztói árindexhez igazítják, az ehhez szükséges törvényi és pénzügyi keret elfogadása után.
A 2022-es állami költségvetés 4,6 százalékos gazdasági növekedéssel és 1.317,3 milliárd lejes bruttó hazai termékkel (GDP) számol, 5,84 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány mellett - közölte a kormányülés után a pénzügyminiszter.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat