A környezetszennyezési illeték az autóregisztrációs adót váltaná, amelyet Románia több ízben módosított, mert az EU kifogásolta az áruk szabad mozgásának
Leváltották az Országos Statisztikai Intézet (INS) vezetőjét, miután a kormányfő szerint a hivatal 20 milliárd lejjel „elszámolta” a nemzeti össztermék (GDP)
A gépjármű-bejegyzési hivatal adatai szerint a sofőrök új autó vásárlásánál a Dacia típusú, míg használt, importautó esetében a Volkswagen típusú gépjárműveket
Nyilvánosságra hozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt a megállapodást, amelyet október elsején, a decemberi parlamenti választások előtt kötött
Az Európai Bizottság javaslatát, mely drasztikusan szigorítaná a dohányzást az EU tagországaiban, a hazai parlament még nem tárgyalta, így a január elsejei hatályba
Három földrengést észleltek csütörtök hajnalban Románia különböző térségeiben, miután az év első napján, kedden is több földmozgást regisztrált a földtani
Az áremelések legfőbb oka az IMF-fel és más nemzetközi szervezetekkel kötött megegyezések
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat