„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Ján. 1,12)

Önmagunkról és a világról szóló önismeretből származó őszinte véleményünk inkább arra hajlik, hogy Betlehem lakói közé soroljuk önmagunkat, akik annak idején nem fogadták be a megszületendő Jézust. A legelszántabb keresztyén is küzd olyan visszaköszönő kínzó emlékkel, amikor maga sem fogadta be Isten Fiát. A leterhelt lelkiismeret szenved a Krisztus Jézushoz méltatlan viselkedés miatt, és küszködik a világból szüntelenül érkező lélek-sebelevenítő és mindig önmaga bűneire emlékeztető vétkek láttán. Bőven van saját példánk az eltaszított Krisztustól elrugaszkodó, üresen vergődő szív gyötrelméről. Nemcsak a lelkünkben fedezzük fel a halálveszélyes állapotot, hanem rengeteg döbbenetes drámát vonszoló haldokló, vagy alig éldegélő ember kerül utunkba, akik már régen elfeledkeztek arról, hogy valamikor nem fogadták be a kopogtató Krisztust. A nyomasztó tapasztalatok karácsonykor a legelviselhetetlenebbek. Az ünnepi hangulat nem semlegesíti az ünneptelen idők istentelenségeit, sőt a fájó különbség új köntösben jelentkezik. A drámákkal telített világot nem tudjuk megmenteni, sőt a közelgő tragédiák árnya minket is gyászba dönt. Lelkünk legmélyéből őszinte sóhaj kíséretében előtör az ellentéteket csokorba kötő, porig emésztő mondat: „…és az övéi nem fogadták be őt” (11.v). Szívperzselő felismeréssel tör reánk a rejtegetett igazság: nem mindig voltam az övé, mondatja a szorongatott lelkiismeret, és nem képes felismerni, hogy Isten akkor is a magáénak tartott. Látom, de legszívesebben elfordítanám a fejem azoktól, akik szememben a be nem fogadók tékozló fiai, pedig akikről, bár nem tudhatom kikről, Isten másképpen fog gondoskodni. Ilyenkor ünnepeljük a világ világosságának érkeztét, és mi nyomorultul a sötétséggel vívunk eltitkolt belső küzdelmet.

A sátáni sötétség a fénytől fél. Krisztus Jézus nem engedi az övéit a bűntudat fogságában raboskodva elveszni. A be nem fogadók mellett vannak, akik mégis befogadták! Az ördög hatalma nem terjed ki mindenkire. Korlátok között van ez a mégsem mindenkire érvényesülő erő, amit nem szabad lebecsülni, de amit nem lehet felülértékelni sem. A megterhelt lelkiismeret bűntudatát nem szabad a tagadás és feledés útjára vezetni. A megbocsátás evangéliuma hirdetésével viszont a tudatos Krisztust követő új embert ki lehet nevelni. A tragédiák halálos leheletéből sokan menekülhetnek a Szentlélek ölelő karjai közé. A megölő sátántól járható ösvény vezet a magához ölelő kegyelmes Istenhez.

Evangéliumi vigasztalásként érkezik János feljegyzéséből, hogy akik befogadták Krisztust, azokat felhatalmazta, hogy Isten gyermekei legyenek. Rólad és rólam szól ez a mennyei tisztán tájékoztató megállapítás. Akkor is, ha vannak szégyellni való meghátrálások az életünkben, ha tehetetlenül gyámoltalankodtunk valaha, vagy segítségnyújtás nélkül elmentünk felebarátunk mellett, és rengeteg vétekkel tévedtünk, de találkoztunk megmentőnkkel, és marasztalni próbáltuk, Ő elfogadta a befogadó szívünket. Karácsonykor az Őt elfogadókat felismerjük az úrvacsora asztalánál, amint alázatosan és megilletődve nyúlnak a kenyér és bor után. Amint kenyerükből a koldusnak is szelnek. Megismerjük őket, amint családjuk tagjait magukhoz ölelik. Amint a szembeszegülőket is szelíd hangon igyekeznek jobb belátásra bírni. Ráismerünk az üresen nem hagyott szívűekre, amint szolgálnak a gyülekezetben minden felebarát javára. Amint a közösséget ápolják, hogy utódaiknak is élhető legyen a hely, amit ők is örököltek, és örökíteni fognak. Dicsőség Istennek, mert általa születnek a befogadó szívűek. Karácsonyunk legyen önvizsgálat, és vizsgáljuk bátran a felénk közeledőket. Két lényeges kérdést kell tisztáznunk. Tudjuk-e észlelni azt, hogy a felettünk uralkodó Isten velünk és bennünk van? Valamint, hogy az, aki közeledik felénk az, előbb Istent, majd bennünket is elfogad? Isten gyermekeit felhatalmazta, azaz hatalommal látta el, fölöttébb bármilyen hatalomnál, hogy már itt e földön a hit erejével haladjanak, minden más erővel szemben. Ugyanakkor ezzel a hatalommal emel föl önmagához, hogy az erővel megáldott életből örök élet ajándéka legyen.

Kedves Testvéreim! A karácsonyi üzenet nagy titkot tár elénk, amelynek megértése és követése boldog embert teremt, örvendező családot, szolgáló gyülekezetet. Ezeken alapul majd hitünk holnapja, a reménykedő világ és a szeretet egyháza. Legyünk szorgalmas építők!

Áldott és békés karácsonyi ünnepe legyen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület minden tagjának és minden jóakaratú embernek!

Nagyvárad, 2014 karácsonyán

A békesség kötelékében

Csűry István

püspök